Tom Cruise és Katie Holmes kapcsolatának története

Egy álom vált valóra?
Katie Holmes és Tom Cruise 2005 áprilisában lett hivatalosan is egy pár, első közös és nyilvános megjelenésükre pedig április 27-én került sor Rómában, ezt követően a bulvármédia rögtön elnevezte őket „TomKat”-nek. Egy hónappal később Tom Cruise fel-alá ugrált örömében Oprah Winfrey beszélgetős műsorában, ahol az egész világ előtt szerelmet vallott párjának. Ami a lánykérést illeti: Tom Cruise tényleg kitett magáért, kedvese kezét ugyanis 2005. június 17-én a reggeli órákban kérte meg a párizsi Eiffel-torony tetején, Katie Holmes pedig örömmel mondott neki igent.

Októberben jelentették be, hogy Katie Holmes terhes, majd néhány hónappal később összeházasodtak, miután első és egyetlen közös gyermekük, Suri Cruise 2006 áprilisában megszületett. A szcientológus szertartás szerint lezajlott ceremóniára 2006. november 18-án került sor az olaszországi Braccianóban található 15. századi Odescalchi kastélyban, természetesen a Szcientológia Egyház számos hívének jelenlétében. Szóvivőjük egyébként azt nyilatkozta, hogy a polgári szertartás már előző nap megtörtént Los Angelesben.

A gyanús jelek
Habár házasságuk öt éve során arról sosem számoltak be a bulvárlapok, hogy Tom Cruise megcsalta volna feleségét, kifejezetten gyanús volt, hogy a színész szinte sosem engedte nőies ruhákba öltözni feleségét. Természetesen sok merész és elképesztő elmélet is napvilágot látott arról, hogy Tom Cruise miként keserítette meg Katie Holmes életét, de a baljós tények önmagukért beszélnek: Katie Holmes 2005 és 2010 között mindössze egyetlen, emlékezetesnek nem igazán nevezhető filmben vállalt szerepet, ez pedig a 2008-as Van pénz, ami megbolondít című komédia volt.

Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy Cruise nem engedte színészkedni feleségét, de a kis Suri nevelése mellett biztosan jutott volna ideje a filmezésre is. És azokról a kissé talán elrugaszkodott pletykákról se feledkezzünk meg, amelyek szerint Tom Cruise valójában meleg, Katie Holmes-szal kötött házasságával pedig csak ezt a titkát kívánta leplezni a közvélemény előtt.

A válás és a jövő
Bármi legyen is az igazság, annyi biztos, hogy Katie Holmes-nál öt és fél év után telt be a pohár. 2012. június 29-én bombaként robbant a hír, miszerint elválnak, július 9-én pedig már arról számoltak be a lapok, hogy a pár aláírta azt a válási szerződést, amelyet ügyvédeik dolgoztak ki. Katie Holmes a bejelentést követően csak annyit nyilatkozott szűkszavúan, hogy tart attól, hogy a Szcientológia Egyház megfélemlíti majd, illetve hogy Tom Cruise esetleg elrabolja kislányukat. Katie Holmes szeretné ugyanis megszerezni Suri Cruise kizárólagos felügyeleti jogát, amelyet minden bizonnyal leendő exférje nem hagy annyiban. Továbbá az sem tűnik merész spekulációnak, hogy Katie Holmes-nak minden bizonnyal még hosszú ideig tartania kell majd a száját válásukat követően, legyen szó akár Tom Cruise intim titkairól, akár a szcientológusok szokásairól.

Oldalak

Sztárok
A Nemzet Színésze - aki április 15-én ünnepelte 90. születésnapját - mérhetetlenül büszke két unokájára, Bencére és Enikőre.
Fashion&Beauty
A brit királyi család legnépszerűbb tagja maga a két lábon járó stílusosság. E megtisztelő titulust nagyrészt következetességének és pontosságának köszönheti.
Lifestyle
A menopauza egy olyan természetes folyamat, amely minden nő életében bekövetkezik, ám sokak számára még mindig sok kérdést vet fel.