Sztárok

„Volt kitől örökölnöd a szépséged” – Tolvai Reni megmutatta ritkán látott, csodaszép édesanyját

Az énekesnő a saját kollekciójával sminkelte ki édesanyját, a végeredményt pedig meg is mutatta Instagram-oldalán.

Kiköpött másai egymásnak

Tolvai Renivel kapcsolatban mostanában legfőképp azzal volt tele a sajtó, hogy több mint 10 év után külön vált útja korábbi párjától, Kállay-Saunders Andrástól. Az énekesek még a Megasztár ötödik szériája alatt ismerkedtek meg és szerettek egymásba, kapcsolatuk alatt pedig szinte sosem engedtek mélyebb betekintést magánéletükbe, azt azonban mindig tudni lehetett, hogy jól megvannak, hiszen rendszeresen posztoltak közös képeket a közösségi média oldalaira. Ez viszont pár hónapja elmaradt, ezért felreppentek a szakításukról szóló pletykák, amelyek végük igaznak bizonyultak: mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, az énekesnő legfőbb vágya az volt, hogy kedvese oltár elé vezesse őt, a lánykérésre azonban sosem került sor, így kapcsolatuk zátonyra futott. Azóta úgy tűnik, a két híresség leginkább karrierjükre koncentrál, és egyedül is jól megvannak – Reninek például nemrégiben jelent meg egy sminkmárkánál első, saját kollekciója, ami hatalmas sikernek örvend. Az énekesnő köztudottan saját maga készíti elképesztő sminkjeit, tudását pedig most édesanyján is megmutatta, a végeredményt pedig posztolta is Instagram-oldalára.

Reni nem csupán az éneklésben profi, de az ecsettel is igen jól bánik – brutális sminkeket készít magának, amit nem egy mestersminkes dicsért már meg.
Kattints a további képekért!

Puskás-Dallos Peti két versenyzője búcsúzott el a műsortól a második élő show végén.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.