Sztárok

Napi 4-5 doboz cigarettát is elszívott a világhírű zenész, ez lett a veszte: 58 éves volt, amikor holtan találtak rá egy barátja otthonában

Idén lesz 21 éve annak, hogy George Harrison világhírű brit zeneszerző, zenész és producer eltávozott az élők sorából – a „Csendes Beatle” februárban lett volna 79 éves.

Gitárjátékával az egész világot meghódította

A Beatlesről elsősorban mindenkinek Paul McCartney és John Lennon ugrik be, akiket a nők egész ismeretségük alatt bálványoztak – George Harrison sem volt ez alól kivétel, azonban a gitárost inkább kisfiús bája miatt rajongták körbe a gyengébbik nem képviselői, mintsem sármossága végett. A liverpooli zenész 1943-ban látta meg a napvilágot, később az iskolában ismerte meg McCartneyt, aki hamar felfedezte Harrison tehetségét, így a férfi bekerült a Quarrymen együttesbe, aminek John Lennon is tagja volt, lévén hogy ő alapította 1957-ben. Később aztán a zenekar tagjaiból alakult a The Beatles együttes, amelynek Harrison lett a gitárosa: rendkívül tehetséges és kreatív zenésznek számított, egyszerűen a vérében volt a ritmus – reflexből lejátszott remek riffeket és szólamokat adott a dalokhoz, ezek adták a jellegzetes, tipikus Beatles-hangzást. 17 évesen már kapásból lejátszotta a kor legnagyobb slágereit, legyen szó akusztikus- vagy basszusgitárról, így nem csoda, hogy a zenekar többi tagja csendessége ellenére felnézett rá és tisztelte őt. Visszahúzódó természete aztán a világsiker után is megmaradt: sosem vágyott arra, hogy Paul vagy John helyett ő legyen a középpontban és a reflektorfényben, szívesebben maradt a háttérben, a sajtótájékoztatókon szinte egy szó sem hagyta el a száját. George Harrison azonban nem csupán a zenei életre volt óriási hatással 58 éve alatt: érdeklődött a hinduizmus iránt is, rendszeresen meditált, így nagy szerepe volt abban, hogy a nyugati társadalom elkezdett érdeklődni a keleti vallások, filozófiák és a keleti kultúra iránt. Saját élete viszont nem mindig volt a béke és a nyugalom szigete, bármennyire is próbálta megteremteni ezeket maga körül: egy alkalommal például egy őrült rajongó gyilkosságot is megkísérelt ellene, halálát azonban mégsem az illető okozta.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...