Sztárok

Megházasodik az Alkonyat-filmek kölyökképű sztárja

Taylor Lautnert mostanában nemigen láthatja a mozikban a közönség, legnagyobb sikerét az Alkonyat-szériával aratta, most azonban váratlanul hallatott magáról: a 29 éves amerikai színész eljegyezte barátnőjét.

Nem tudta megismételni az Alkonyat sikerét

Taylor Lautner máig tipikus "egyfilmes színészként" él a köztudatban: a most 29 esztendős aktor a kétezres évek egyik legnagyobb "ifjúsági sikerfilmjének", a vámpírromantika hagyományát feltámasztó Alkonyatnak egyik főszereplőjeként tette le a névjegyét. A 2008-as moziban Robert Pattinsonnal és Kristen Stewarttal osztozott a vásznon, a két színész azóta is a hollywoodi filmipar élvonalában tevékenykedik, Lautner azonban később nemigen tudott a felszínen maradni. Jóllehet az Alkonyat-filmfolyam 2012-es lecsengését követően is elvállalt még néhány kisebb-nagyobb mozis megbízást, a modellként is ismert amerikai híresség lassan, de biztosan eltűnt a süllyesztőben. Az Alkonyat után még láthattuk a Nagyfiúk második részében, majd a Parkour életre-halálra és a Nevetséges hatos című darabokbanis, sőt később két tévésorozatban is szerepet vállalt, a 2010-es évek második felében azonban mintha nyomtalanul szívódott volna fel a tengerentúli filmiparból.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mikor már azt hittük, hogy csak azok a hajdani tinilányok emlékeznek Lautner nevére, akik annak idején könnyesre sírták a párnájukat az Alkonyat egyes darabjai alatt, a harcművészetekben is járatos, egykor deltás felsőtestével hódító híresség bejelentette: eljegyezte barátnőjét.

Fotó: Profimedia - Red Dot

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...