Sztárok

Egy nappal téves halálhíre után elhunyt Tanya Roberts, az egykori Bond-lány

A Halálvágta című James Bond-mozi sztárja 65 évet élt.

Roger Moore partnereként lett világhírű

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Már hétfőn cikkeztek a lapok a 65 éves korában elhunyt amerikai színésznő, Tanya Roberts haláláról. A Halálvágta című James Bond-mozi egykori üdvöskéjéről az a hír járta, hogy karácsonykor, kutyasétáltatás közben lett rosszul. A fáma szerint Roberts azonnal összeesett, és bár kórházba szállították, ahol rögtön lélegeztetőgépre tették, sajnos rövidesen elhunyt. A színésznő barátja és sajtósa, Mike Pingel később elmondta, hogy Roberts mégis életben van, ám válságos az állapota. A rajongók hiába lélegezhettek fel, a hajdani Bond-lányról ma derült ki, hogy örökre lehunyta szemét. Férje, Lance O'Brien erősítette meg a szomorú hírt a TZM-nek. Tanya Roberts modellként kezdte a karrierjét, majd Hollywoodban tévé- és filmszerepeket vállalt. Karrierjének fontos állomása volt 1980-ban a Charlie Angyalai, majd 1984-ben elvállalta a Sheena, a dzsungel királynője című film főszerepét, 1985-ben pedig a Roger Moore alakította Bond mellett szerepelt a Halálvágtában - olvasható a színésznő magyar nyelvű Wikipédia-oldalán.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Megdöbbentő közleményt tett közzé menedzsmentje: az 58 éves, Kossuth-díjas Kovács Ákosnál idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak. A népszerű dalszerző-énekes túl van a...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.