Szurkoljunk este ByeAlexért - A zsűri előtt már bizonyított

Ma este lesz az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője, melyen tizenkettedikként színpadra lép ByeAlex, azaz 21 órától mindenki kezdjen el szurkolni. A Kedvesem című dal már szerdán is pontozás alá esett, ugyanis ByeAlex húsz ország zsűrije előtt mutatta be produkcióját. Előadása jól sikerült, így reméljük semmi sem áll közé és a döntő közé. A második elődöntőt ugyan csak csütörtökön este tartják a svéd városban a Malmö Arenában, ám a részt vevő öt-öttagú szakmai zsűrije szerdán tekintette meg a produkciókat.
"Sokan jónak látták"
A zsűri - teljes titoktartás mellett - pontoztak is, ez adja a versenyzők értékelésének egyik felét, a másikat a tévénézők szavazatai: a ma esti második elődöntőben (ahogy az a keddi első etap során is volt) az utolsó dal elhangzását követő 15 percben lehet majd sms-ben voksolni, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A kétféle pontszám kombinációja alapján fog eldőlni, hogy a csütörtöki elődöntő 17 előadójából melyik tíz kerül a május 18-i fináléba. A 26-os döntőben az első elődöntőből a tíz továbbjutó és a hat kiemelt ország előadója már ott van.
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
"Nagyon igyekeztem, és hallom, hogy kívülről sokan jónak látták, szerintem viszont még mindig lehet jobb. Láttam, hogy a színpad előtt sokan álltak, akik ismerték a dalt, énekelték, és a szájmozgásukból azt vettem le, nem magyarok voltak" - fogalmazott ByeAlex az öltözőbe menet az MTI-nek.
Hozzátette: bár a határon túli magyarok szavazatait a második elődöntőben csak Romániából várhatjuk, reméli, azok a tévénézők is voksolni fognak rá, akiknek itteni versenyzői szintén anyanyelven énekelnek.
Az Eurovíziós Dalfesztivált idén 58-ik alkalommal rendezik meg. A házigazda azért Malmö, mert tavaly a bakui versenyen egy svéd énekesnő, Loreen győzött Euphoria című dalával. A ma esti malmői elődöntőt és a szombati döntőt az M1 élőben közvetíti a helyszínről.

























