„Nem vagyok egyedül” – Szulák Andrea újra szerelmes

Noha Szulák Andrea sosem teregette ki a magánéletét a nyilvánosság előtt, néha kivételt tesz és enged egy kis bepillantást a mindennapjaiba, valamint a lányával, Rozinával való kapcsolatába. Most azt is elárulta, hogy hosszú idő után végre ismét eltalálta Ámor nyila.

Már nincs egyedül

Szulák Andrea nagy népszerűségnek örvend hazánkban. Az EMeRTon-díjas magyar énekesnő, színésznő, műsorvezetőnő már a ’80-as évek óta a köztudatban van, s bár sokáig dolgozott külföldön tánczenészként, a siker Magyarországon sem kerülte el. Sőt: egy idő után már nemcsak a színpadon, hanem a kamerák előtt, műsorvezetőként is elnyerte a közönség szimpátiáját. A magánéletét mindeközben igyekszik a lehető legjobban megóvni: mint ismert, egykori párjától, Gyarmati Gábortól 2007-ben született meg a gyermeke, ám a szülők kapcsolata végül 2015-ben zátonyra futott, a férfi pedig nemrég Palik László volt párja, Marsi Anikó mellett találta meg a boldogságot. Azt azonban sokáig nem lehetett tudni, vajon mi a helyzet szerelemfronton a műsorvezetőnél – egészen mostanáig. Andrea továbbra sem szeretné kirakatba tenni a magánélete részleteit, annyit azonban elárult: végre ismét rátalált a szerelem. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Rajongói legnagyobb örömére Szulák Andrea kifejezetten aktív a közösségi oldalain. A minap például egy közös képet osztott meg a lányával, Rozina láttán pedig a követők csak keresik az állukat.

Leadfotó: Instagram/ szulakandrea_official

Oldalak

Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...
Home&Design
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes szigetelés.
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!