Köllő Babett megmutatta ritkán látott ikertestvérét: Roland és a színésznő a mai napig remek viszonyt ápolnak egymással

A luxusfeleségről csak kevesen tudják, de van egy ikertestvére, Roland, akit a rajongók csak ritkán láthatnak a közösségi média felületein, most azonban a színésznő kivételt tett, és megmutatta bátyját követőinek.

10 perc különbséggel jöttek a világra

A 43 éves Köllő Babettet a Feleségek luxuskivitelben című realityből ismerte meg az ország, pedig Babett bizony már előtte is népszerű színésznőnek számított. Már az általános iskolában szavalt és színjátszókörbe járt, emellett pedig zenét is tanult, középiskolai tanulmányait pedig tánctagozaton folytatta, ahol a klasszikus balettben jeleskedett, mindemellett pedig a színészkedést sem hanyagolta. A középiskola elvégzése után Gór Nagy Mária tanodájába járt, majd tagja lett a Harmadik Színház társulatának Pécsett, de játszott Győrben, Budapesten és Kalocsán is, jelenleg pedig látható a Vidám Színpadon és a Pesti Magyar Operett társulat előadásaiban, így közel sem csupán a tévéképernyőkön találkozhatunk a tehetséges színésznővel, aki a Sztárban sztár, illetve a Sztárban sztár leszek! című műsorokban is feltűnt, mint zsűritag. Babett magánélete fontosabb részleteit sosem titkolta rajongói elől: mindenki tudja például, hogy férjével, Andrással 2005-ben ismerkedtek meg egy autóversenyen, és egy kislány, Milla boldog szülei. Azzal azonban csak kevesen vannak tisztában, hogy a színésznőnek két testvére is van: öccse, Merse Babett édesanyjával él az Egyesült Államokban, de van egy ikertestvére is, Roland, akiről talán még Mersénél is kevesebbet hallani. Babett azonban most megmutatta Instagram- és Facebook-oldalán imádott ikertestvérét, galériánkban te is rápillanthatsz, kiről is van szó!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Óriási a boldogság a 36 esztendős magyar énekesnő családjában.

Leadfotó: Facebook/kollobabetthivatalosoldala

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...