Hollywood legszebb szerelmei: sztárpasik, akik saját rajongójuk mellett leltek boldogságra

A szerelem néha egészen váratlan dolgokra képes, hiszen számos híresség végül éppen annak az oldalán találta meg a boldogságot, aki korábban rajongóként követte őt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bálványozás románccá alakult

A hírességek szerelmi életében időről időre egészen különleges, már-már filmszerű történetek bontakoznak ki: gyakran egy közös forgatás, színházi munka vagy szakmai együttműködés az a közeg, ahol a két fél nap mint nap együtt dolgozva, fokozatosan közelebb kerül egymáshoz, és a kezdeti szakmai kapcsolatból lassan érzelmi kötődés, majd szerelem szövődik. Ugyanakkor nem ritka az sem, hogy a sztárok már pályájuk legelső éveiben, egészen fiatalon találkoznak azzal a különleges személlyel, aki később életük meghatározó társa lesz – és akivel kapcsolatuk sokszor a hírnév, a médiafiygelem és a reflektorfény ellenére is stabil, hosszú távú kötelékké erősödik.

De sokszor előfordul az is, hogy egy rajongói érzésből indul minden, máskor pedig két világszerte ismert név talál egymásra úgy, hogy az egyik fél már korábban is lelkes csodálója volt a másiknak. Ezek a kapcsolatok éppen attól izgalmasak, hogy a hírnév mögött nagyon is emberi kezdetek állnak: egy pillanatnyi találkozás, egy koncertélmény vagy egy véletlen beszélgetés, ami később mindent megváltoztat.

Az alábbi sztárpárok történetei is ezt mutatják: olyan szerelmek, amelyek rajongásból, szimpátiából vagy sorsszerű találkozásból indultak, és bár nem mindegyiknek van elképesztően izgalmas története, egy időre valósággá tették a legromantikusabb hollywoodi forgatókönyveket is. Ha kíváncsi vagy, kikről is van szó pontosan, akkor lapozd fel a galériánkat!

Leadfotó: JB Lacroix/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...