Sztárok

Sötét démonokkal kellett megküzdenie: Szőnyi Ildikó többször megpróbált végezni magával, szörnyű részletek láttak napvilágot

Szőnyi Ildikó vasárnap este dobta el magától az életet: az egykori topmodell vonat elé hajtott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Most kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen alkalom: a manöken korábban többször is megpróbált öngyilkos lenni.

Felfoghatatlan tragédia

Szőnyi Ildikó az 1980-as években, mindössze 17 esztendősen robbant be a köztudatba, s hamarosan hazánk egyik legnépszerűbb modellje lett – számos fotózáson és divatbemutatón vett részt, emellett külföldön, többek között Görögországban, valamint az Egyesült Államokban is felfigyeltek a szépségére. 15 éves pályafutása során megannyi címlap, kártyanaptár és katalógus fotózására kapott felkéréseket, majd miután búcsút intett a modellszakmának, sminkes lett. Ildikó sikert sikerre halmozott, éppen ezért érkezett derült égből villámcsapásként a megrázó hír, miszerint vasárnap késő este egy személyvonat elé hajtott saját autójával Nyúlnál – a legfrissebb információk szerint azonban korábban már voltak erre utaló jelek, a manöken ugyanis hosszú évek óta küzdött a saját démonaival, és a tragédiát megelőzően többször megpróbálta eldobni magától az életét. Részletek a galériában!

Mint megírtuk, a baleset Győr és Nyúl között történt: Ildikó egy személyvonat elé hajtott zöld színű Opeljével a 82-es főúti vasúti átjárónál, a vonat pedig nagyjából 100 méter hosszan tolta az autót maga előtt. Noha a tűzoltók és a mentők hamar kiérkeztek a helyszínre, az egykori modell életét már nem sikerült megmenteni, szinte azonnal életét vesztette.
Kattints a további képekért!

Jonathan Brandis mindössze 27 éves volt, amikor úgy döntött, itt hagyja a földi világot és saját kezével vet véget az életének – döntését főleg karrierjének hanyatlása befolyásolta.

Leadfotó: Insagram/ judit.marjai

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.