Sztárok

Gyászol az ország: Elhunyt a nagyszerű magyar költő

A József Attila-díjas költő halálhírét a család közölte.

Elhunyt Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító

73 éves korában hunyt el Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító, a szomorú hírt a családja tudatta. Az író 1945-ben látta meg a napvilágot Jánoshalmán. A kecskeméti piaristáknál kezdett verset írni, ott figyelt fel költeményeire Jelenits István piarista szerzetes, irodalomtudós. 20 évesen került Budapestre, 1969-ben már megjelentek a versei, 1971-ben mégis úgy döntött, hogy visszatér: feleségével Abapusztára költöztek, az ottani iskolában kezdtek tanítani.

Kormos István szerkesztésében jelent meg 1974-ben első verseskötete, a Csontkorall. Szöllősi 1975-ben visszatért Budapestre, a pesti belvárosba, ahol haláláig élt. Bár a jelentős irodalmi folyóiratokban mindvégig publikáló költő volt, sokszor került az irodalom hivatalos struktúráin kívülre, és tartotta el a családját fizikai munkából. Harmadik kötete, az Égitető megjelenése után, 1983-ban a Vigília katolikus folyóirat főszerkesztő-helyettesének kérték fel, itt jelent meg jó évtizeddel korábban írt Homoklidérc szociográfiája.

Puskás Ferenc halálára írt versét a világhírű magyar labdarúgó ravatalánál, a Puskás Stadionban szavalta el 2006. december 9-én Csurka László színművész.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

9 kötete jelent meg:

  • Csontkorall (1974)
  • Vacsora jégen (1978)
  • Égitető(1983)
  • Ballada Boldogasszonyhoz (1988)
  • Nyolcvan gyertya (kazáni tatár népköltészet, 1994)
  • Megyek haza (1998)
  • Nem látlak benneteket (2000)
  • Angyal lépked föld fele (2004)
  • Fölöttem a tenger (2014)

Őszinte részvétünk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A háziasszonyok rémálma a forró, ragadós héjú főtt burgonya kapargatása. Ezzel a zseniális, pofonegyszerű konyhai trükkel azonban mostantól másodpercek alatt, ujjégetés nélkül elvégezhető a művelet.
Egészség
A szívünk egészsége nagyban múlik azon, hogy mi kerül nap mint nap a tányérunkra. A jó hír az, hogy nem kell drága alapanyagokra költeni ahhoz, hogy támogassuk a szív- és érrendszer megfelelő...
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...
Lifestyle
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért...