Sztárok

Már törölte a posztját a híresség, aki Szoboszlai Dominikot „takony hülye gyereknek” nevezte

Az egyik magyar híresség keményen bírálta Szoboszlai Dominikot a magyar-török mérkőzés után tett nyilatkozata miatt. Úgy néz ki az indulatok szülték a posztját, amit utána törölt.

„Mi a f.szról beszélsz te szépöcsém?” – kezdte a mondandóját a színész és küzdősportoló

Még mindig téma a Magyarország – Törökország meccs, és nem is enyhülnek az indulatok. A párharc első mérkőzését Isztambulban rendezték, ahol a magyar csapat 3-1-es vereséget szenvedett. A visszavágóra Budapesten, a Puskás Arénában került sor, de sajnos a hazai pálya sem hozott szerencsét: a török válogatott 3-0-ra győzött, így összesítésben 6-1-es eredménnyel búcsúztatta Marco Rossi csapatát az A divíziótól. A mérkőzések során a magyar válogatott küzdött, de a törökök hatékonyabbak voltak a helyzetkihasználásban és a párharcok megnyerésében.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A vereség után Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, őszintén értékelte a helyzetet. Elmondta, hogy a csapatnak több párharcot kellett volna megnyernie, és jobban kellett volna reagálnia a kritikus pillanatokban. Kiemelte, hogy az első félidő második felében a csapat jól teljesített, de a szünet után nem tudták fenntartani ezt a szintet. Szoboszlai hangsúlyozta, hogy a szerencséért tenni kell, és a csapatnak össze kell szednie magát, hogy a jövőben jobban teljesítsen. A Liverpool sztárja hozzátette, hogy a válogatott célja továbbra is az, hogy visszajusson az A divízióba, és negyven év után ismét világbajnokságon szerepeljen.

Szoboszlai Dominik nyilatkozata azonban nem tetszett az egyik hírességnek, és nagyon keményen nekiment a magyarok csapatkapitányának. Mi történt ezután, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: MTI Fotó – Czeglédi Zsolt

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...