Sztárok

Szikora Róbert Ferenc pápáról: „a pénz és vagyon, maga a Sátán kísértése”

Sokan nem tudják, de az R-Go alapító forintembere, Szikora Róbert mindennapjaiban is ott van a keresztény vallás, így ő is imádkozott Ferenc pápa felépüléséért.

Az énekest is megrázta, hogy a pápa pont húsvétkor hunyt el

Az elmúlt napokban a katolikus egyháznál és a világ számos részén mély gyász vette kezdetét, miután a Vatikán hivatalos közleménye szerint Ferenc pápa 88 éves korában, pont húsvét hétfő reggel elhunyt.

A hivatalos tájékoztatás szerint Ferenc pápa halálát agyvérzés és azt követő visszafordíthatatlan szívelégtelenség okozta. Az elhunyt egyházfő kívánságai között szerepelt az is, hogy temetését egyszerűbb, visszafogottabb keretek között tartsák meg, ami szombaton lesz majd. Emiatt Magyarországon is gyásznapot rendeltek el.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az egyház hagyományos szabályai szerint a temetés lezárultát követően indítják el a konklávét, amelynek végső célja az új pápa megválasztása. Persze most még minden Ferenc pápa búcsúztatásáról szól először.

Az egyházfő halálának híre azonnal világszerte nagy médiafigyelmet kapott, és számos híresség, művész, politikus, valamint vallásos vezető búcsúzott tőle.

A hírességek közül hosszabban megszólalt Szikora Róbert is, aki igazhitű keresztény. A galériánkban megmutatjuk, hogy milyen véleménnyel volt Ferenc pápáról az R-Go énekese!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...