Szent-Györgyi Albert ritkán látott özvegye 82 évesen is gyönyörű nő: kiderült, mi az elbűvölő Marcia fiatalságának titka

A Nobel-díjas magyar orvos negyedik felesége egyszerűen fantasztikusan fest korához képest, és bizony nem véletlenül: kiderült, mivel tartja magát formában a kifinomult ízléséről is ismert Marcia.
Az óriási korkülönbség ellenére is kitartottak egymás mellett
Szent-Györgyi Albert nevével kapcsolatban szinte mindenkinek ugyanaz jut eszébe: a Nobel-díjas magyar orvos volt az, aki felfedezte a C-vitamint, így a biokémikusként is tevékenykedő Albert nem csupán idehaza, de világszerte is ismertté vált. Szent-Györgyi 1917-ben szerzett orvosi diplomát a Budapesti Tudományegyetemen, az első világháború után pedig Németországban és Hollandiában kezdett dolgozni kutatóként. 1927-ben jött számára az áttörés: ekkor a mellékvesében felfedezett egy redukáló hatást mutató anyagot, amit hexuronsavnak nevezett el, tanulmányozására pedig elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre. Az 1930-as éveke elején Szegeden izolálta a C-vitamint, itt azonban munkássága nem állt meg: az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, és munkatársaival együtt óriási áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében. Nem meglepő tehát, hogy 1937-ben munkásságát orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el. Mindeközben magánélete is igen kalandosan alakult: a 93 éves korában elhunyt Albert négyszer nősült, utolsó szerelmét, Marciát 83 éves korában vette feleségül, ami mindenkit megdöbbentett, hiszen a festőnő ekkor csupán 35 éves volt. A korkülönbség azonban nem állt a tudós és kedvese szerelmének útjába, és az sem meglepő, hogy Szent-Györgyi beleszeretett a gyönyörű Marciába, aki immáron 82 éves, és még mindig meseszép - fiatalságának azonban van egy titka, amiről galériánkat átlapozva részletesen is olvashatsz!
Balázs Péter Kossuth-díjas színművész több mint 50 éve vette feleségül Botár Csillát, akivel a mai napig irigylésre méltó házasságban élnek. Vajon mi a titkuk?
































