Sztárok

„46 kilóra fogytam” – Megrendítő vallomást tett az egykori magyar szépségkirálynő: évekig sanyargatta magát

Nehéz időszakon ment át

Andrea ezután egy teljes kivizsgáláson vett részt, de az eredmények rosszak lettek, és orvosi segítségre szorult. Elmondta továbbá azt is, hogy nagyon nehezen élte meg ezt az időszakot, hangulatingadozásokkal küzdött és úgy érezte, semmi sem jó. Szerencsére azonban sikerült rálépnie a gyógyulás útjára, napról napra jobban van, de előfordul, hogy túlzásba esik. „Most már az a baj, hogy nem tudom megállni, hogy egy croissant egyek, mert akkor bezabálok vagy 10-et hétvégén. Olyan roham jön rám, pedig nem vonok meg magamtól mindent hét közben sem. Most már egy komolyabb segítséget kértem, mert úgy érzem, hogy csak ez segíthet” – mesélte.


A pandémia alatt 15%-kal emelkedett az anorexia gyakorisága, az egyéb evészavarok is egyre több embert érintenek, sőt új típusok jelennek meg. Túry Ferenc pszichiáter a Mindennapi Pszichológia Magazinban ad tanácsokat az érintetteknek arról, hogy miként tudnak segíteni önmagukon.

Leadfotó: Facebook/ Szarvas Andrea

·

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...