Különleges fotó került elő Szabó Győző és Rezes Judit esküvőjéről

A legnagyobb titokban mondta ki egymásnak a boldogító igent Szabó Győző és Rezes Judit. Korábban már kiderült néhány részlet az esküvőjükről, most azonban egy jól elkapott pillanatot is mutatott a nagy napról a népszerű színész.

Hosszú évek óta együtt

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mint arról a Femcafe.hu is beszámolt, Szabó Győző és Rezes Judit idén augusztusban házasodott össze egy romantikus, magyarországi kistelepülésen. A szerelmesek már 17 éve alkotnak egy párt, s már 7 éve jegyben jártak, ám az évek során mindig közbejött valami, ami miatt nem tudott megvalósulni a házasságkötés. Korábban a színész elmondta: volt, amikor abban sem voltak biztosak, hogy együtt akarnak maradni, aztán megszületett a közös gyerekük, ingatlant vásároltak, s végül minden alakult a maga útján. Emellett az elmúlt években komoly tragédiák is érték a színészpárost: négy évvel ezelőtt Judit édesapja hunyt el, tavaly pedig Győző veszítette el az édesanyját, ráadásul a koronavírus-járvány sem épp az esküvőkre készülőknek kedvezett. A nyáron azonban végre sor került a nagy napra, melyről szép lassan kikerült néhány információmorzsa: a lagzi szűk körben, mindössze 50 vendég részvételével zajlott, a tokaji borvidéken található Mádon. A pár bizonyára nagyon boldog, hogy immáron hivatalosan is összekötötték az életüket, Győző pedig most egy újabb pillanatot osztott meg a különleges esküvőjükről.

Lapozz tovább a fotóért!

Oldalak

Sztárok
David Bowie és Iman egyetlen közös gyermekét, Alexandria Zahra Jonest a génlottó nyertesének tartják, nem véletlenül: az idén 26. életévét betöltő Lexi igazi egzotikus szépség, aki örökölte édesanyja...
Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...