Sztárok

Szabó Győző ritkán látott lánya már 25 éves: a színész elsőszülött gyermeke, Bori bájos felnőtt nővé cseperedett

Szabó Győző első házasságából egy gyermek, Bori született, aki immáron kész nő, apja pedig méltán lehet büszke rá.

Hálás szüleinek

A Jászai Mari-díjas színész, Szabó Győző olyan karriert futott be Magyarországon, amiről sok pályatársa csak álmodik: Győző grafikusként végzett a Képzőművészeti Főiskolán, majd hat éven át a Lacht el Bahhtar nevű zenekar egyik énekese volt, színészetet azonban sosem tanult. Vajdai Vilmos színész ajánlására került a Tilos az Á-ba, ahol megalakítottak egy színházat, a Táp Színház elődjét, innen pedig egyenes út vezetett az országos ismertséghez. Győzőt 1993-tól az ország egyik legjobb társulata, a Katona József Színház foglalkoztatta, időközben pedig filmekben is játszani kezdett. Az emberek többsége a Valami Amerika című vígjátékban ismerkedett meg a nevével, de a Beugróban is nagy népszerűségnek örvendett – magánélete azonban közel sem alakult olyan szerencsésen, mint karrierje. Évekig drogfüggő volt, erről pedig könyvet is írt, amiből film is készült Herendi Gábor rendezésével Toxikoma címen. A színész nehézségei ellenére azonban belevágott a családalapításba: feleségül vette Horváth Juditot, akitől megszületett elsőszülött gyermeke, Bori, de a házasság még így sem tartott örökké, válás lett a vége. 2021-ben aztán Rezes Judit színésznővel kötött házasságot, akitől két fia született, Mihály Simon és Gáspár Zoltán. Lánya, Bori pedig időközben kész nő lett: már 25 éves, galériánkban azt is megmutatjuk, hogy néz ki manapság!

Győzőt számtalan televíziós produkcióban láthattuk már feltűnni, ilyen volt például az Egy bolond százat csinál, a Metamorfózis, a Megy a gőzős, a Zimmer Feri 2. része vagy éppen A mi kis falunk című sorozat.
Kattints a további képekért!

Rékasi Zsigmond slammerként, költőként és aktivistaként is tevékenykedik, így szülei minden bizonnyal nagyon büszkék rá.

Leadfotó: Facebook/aszabogyozo

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás