Sztárok

Eltussolták? Sylvester Stallone fia mégsem betegség miatt halhatott meg

A színész fia tragikusan fiatalon, 36 éves korában hunyt el.

A filmvásznon túl is kemény ember

Sylvester Stallone a világ legjobb mozifilmjeiben kapott főszerepeket, amelyekben rendszerint egy hősies nehézfiút alakított. Az akciósztár azonban nemcsak a kasszasikerekben őrizte meg a macsó jellemét, hanem a magánéletében is szerette az erejét fitogtatni. Első felesége, Sasha Czack két gyermeket szült neki, de kisebbik fiúk, Seargeoh autistaként jött a világra, amely teljesen felforgatta a színész lelkivilágát. Mindennek tetejébe szeretőt is tartott, Brigitte Nielsen színésznő személyében. 1985-ben Czack megelégelte férje agresszív viselkedését, és benyújtotta a válókeresetet.

Stallone sérült fiával egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, ellenben bátyjával, Sage-dzsel annyira jó viszonyuk alakult ki az évek alatt, hogy követte őt a pályán, színész lett belőle. 14 évesen az 1990-es Rocky V-ben a vásznon is eljátszotta saját apja fiát, majd több kisebb produkcióban szerepelt és filmrendezőként, producerként és forgatókönyvíróként próbált érvényesülni Hollywoodban. 2012. július 13-án azonban szörnyű hír érkezett: teljesen váratlanul elhunyt a mindössze 36 éves színész. A halálának oka sokáig nem került nyilvánosságra, de a hivatalos verzió szerint szívbetegség állt a tragédia hátterében. Közeli ismerőse azonban úgy véli, ennél többről van szó.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Idén lesz 10 éve, hogy Sylvester Stallone fia meghalt

Ifjabb John Fitzgerald Kennedy apjához hasonlóan igazi nőcsábász volt: mielőtt megnősült, számos amerikai sztárral is dolga volt, ami nem csoda, hiszen igazi szívtipróként tartották őt számon.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...