Sztárok

Vadonatúj műsorban láthatjuk viszont Stohl Lucát, aki nemrég otthagyta a TV2-t

"A cél, hogy formabontók, színesek legyünk"

"Minden esetben szeretnénk egy női vendéget is meghívni. Nagyon fontosnak tartom a női szempont prezentálását. Ettől függetlenül természetesen szakértőkkel és érintettekkel fogok beszélgetni, illetve a művészek jelenléte szintén állandó lesz. Szeretnénk a művészetet becsempészni a nézők életébe. A cél, hogy formabontók, színesek legyünk" - tette hozzá Stohl Luca.

A műsorvezető előrelépésként értékeli, hogy a 168 óránál folytathatja karrierjét, hiszen régóta vágyott rá, hogy komolyabb, komplexebb témákat és a széles közönséget is foglalkoztató közéleti kérdéseket boncolgathasson. Erről így nyilatkozott: "Amikor megkerestek a 168-tól, átgondoltam, mit teszek a mérlegre a másik csatornától való távozással és úgy ítéltem meg, készen állok a váltásra. Az új feladatkörömet előrelépésnek érzem, hiszen komolyabb témákkal és a közélettel is foglalkozhatok. Elindulhatok egy olyan irányba, amely hosszabb távon abszolút a javamra válik.Jó dolog tanulni, és ha ezt nem is az iskolában teszem, hanem a munkahelyemen, az egy extra öröm. Remek érzés, amikor az ember a munkájával nap mint nap fejlődhet."

A tévés arról is szót ejtett, milyen műsortípusok felé orientálódna a jövőben. "Volt szerencsém esti szórakoztató műsorból is kivenni a részemet, azonban nem annyira éreztem magaménak. Sokkal jobban szeretek beszélgetni, új szempontokat megismerni, véleményeket ütköztetni, emberi történeteket megosztani, információt gyűjteni. Később akár portrébeszélgetéseket is szívesen csinálnék. A reggeli műsorformátumot nagyon szerettem, hiszen ott lehetett társalogni, kicsit beleharapni a témákba, néhányat akár hosszabban kifejteni. A 168-on szerdán induló műsorom egy újabb kipipálandó dolog az álmaim listáján. Most ez így remek, aztán majd meglátjuk, merre tovább, mit hoz az élet" - magyarázta Stohl Luca.

A szenzitív első adása egyébként már meg is tekinthető a YouTube-on:

Szinte hihetetlen, hogy Palvin Barbara még csak 28 éves, de már most a fél világ a lábai előtt hever.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.