Ezekkel a fotókkal Palvin Barbara a divatszakma csúcsára ért

Szinte hihetetlen, hogy Palvin Barbara még csak 28 éves, de már most a fél világ a lábai előtt hever.

Páratlan karrier

Palvin Barbara az egyik legfoglalkoztatottabb magyar szupermodell: a fiatal lányt 2019-ben a Victoria’s Secret angyalai közé választották, ezzel pedig elérte a modellszakma csúcsát –mostanra a legnagyobb divatmárkák kapkodnak utána és nincs olyan brand, amely ne akarna dolgozni vele. A modell egy ideje már az Egyesült Államokban él, ahol egyébként három éve megismerte a szerelmét, Dylan Sprouse-t: nem is olyan régen úgy döntöttek, hogy a nyugati parton telepednek le, így New Yorkból Los Angelesbe költöztek. A rajongók legnagyobb örömére Barbara rendszeresen enged bepillantást a kapcsolatukba és a mindennapjaikba, hiszen sokszor mutat magukról fotókat az Instagram oldalán, sőt, egy korábbi közös vlogjukban azt is dokumentálták, amikor a modell hazahozta a családjához a kedvesét – még disznóvágásra is elvitte Dylant. Sülve-főve együtt vannak, s nem ritka, hogy nyilvánosan tesznek egymásnak szerelmi vallomást a közösségi oldalukon. A romantikus tartalmak mellett azonban gyakran láthatunk dögös képeket is a fiatal lányról, hiszen a munkájából fakadóan nem ritka, hogy vadító fehérneműkben vagy látványos estélyikben kapják lencsevégre – összeállításunkban most megmutatjuk a születésnapos híresség néhány lélegzetelállító fotóját!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A modell jött, látott és győzött: mindenkit levett a lábáról a rangos eseményen.

Leadfotó: Instagram/ Palvin Barbara

Oldalak

Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.
Egészség
Ha tartósítószer-mentes ketchupot veszünk, akkor mi benne mondjuk az a bizonyos módosított keményítő?
Sztárok
Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.
Sztárok
Elrajtolt Magyarország egyik kedvenc reality műsora, a Most Wanted - A hajsza a Keleti Pályaudvartól.
Lifestyle
A Perseidák meteorraj 2026-os csúcspontja különleges energiákat hoz: három csillagjegy szülöttei számára most váratlan fordulatok és csodák kezdődnek.