Rajongtak érte a nők, Steffi Graf viszont nem adta be a derekát: Agassi évekig ostromolta őt

A nehéz kezdetek

1992-ben Andre Agassi egy szmokingot vásárolt – nem másra készült, mint élete első táncára Steffi Graffal. A sportoló saját bevallása szerint annak ellenére, hogy azt sem tudta, hogyan kell táncolni, alig várta, hogy a teniszezőnőt a parketten pörgesse és forgassa. Az első táncot követően Agassinak még kilenc évet kellett várnia a boldogító igenre, ami attól a nőtől hangzott el, akiért több évig epekedett. 1992-ben viszont Agassi még nem az esküvői táncra készült, hanem a Wimbledon Ball-ra, amire a rangos angol torna zárásaként került sor, és ahova még akkori párjával érkezett: Andre mégis alig várta, hogy a torna női és férfi győztesének hagyományos táncára kerüljön a sor, hiszen tudta, hogy partnere nem más lesz, mint Stefani Graf, akit már régóta kinézett magának. Egy francia tévécsatornán leadott interjúban figyelt fel először a német sportolóra, akiről Open című önéletrajzi könyvében később azt írta, hogy elkápráztatta a nő bája, kecsessége, könnyed stílusa, szépsége és visszafogottsága, amit annak ellenére tanúsított, hogy milyen sikereket ért el. A férfi az 1991-es French Open után még üzenetet is küldött Grafnak, aki viszont válaszra sem méltatta a teniszezőt. 1992-ben azonban mindketten részt vettek a bálon, és Agassi szerint szédületes táncot lejtettek együtt a parketten, amire majdnem nem került sor, hiszen a hagyományosnak számító táncot épp abban az évben szerették volna eltörölni a programból. Szerencsére ez nem történt meg, a párost pedig hivatalosan is bemutatták egymásnak az eseményen, ahol együtt pózoltak a kamerák előtt. „Mondtam is neki, hogy nagyon szívesen beszélgetnék vele az est után is, de ő nem válaszolt, csak rejtélyesen mosolygott. Nem tudtam eldönteni, hogy örült-e annak, amit mondtam, vagy idegessé tettem vele” – idézi fel a különleges napot Andre a könyvében. Ezután még több évbe telt, mire a két bajnok kapcsolata romantikus fordulatot vett, hiszen 1992 és 1999 között Graf Michael Bartels párja volt, míg Agassi 1993-ban Brooke Shields színésznővel kezdett randevúzni.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egy krémes tejtermék most a sláger a világ egyre több országában, nem véletlenül: ez a termék nemcsak a fogyásban segíthet, de lágy állaga és sokoldalú felhasználhatósága miatt is népszerű.
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...