Szintet lépett a magyar celebpár kapcsolata: a két szerelmes óriási örömhírt jelentett be első közös interjújukban

Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata hónapokkal ezelőtt felborzolta a kedélyeket idehaza, mára azonban már köztudott és elfogadott tény, hogy a profi táncosnő és az üzletember egy párt alkotnak, sőt mi több, már együtt is élnek!

Boldogabbak együtt, mint valaha

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mindenki meglepődött, mikor idén év elején kiderült, hogy Meggyes Dávid a Dancing with the Stars profi táncosnője, Stana Alexandra miatt hagyta el a feleségét, Horváth Grétát – Alexandra ekkor már nem volt együtt a szintén táncos Köcse Györggyel, akivel öt hónap után ért véget a házasságuk. Azóta Stana és Meggyes már jó pár szintet megugrottak kapcsolatukat illetően: felvállalják egymást, és már közös képet is posztoltak a közösségi média oldalaira. Most végre megtört a jég, és a páros közös interjút adott a HOT! Magazinnak, melyben elárulták, hogy már össze is költöztek, illetve azt is, hogyan indult kapcsolatuk. Dávidról például kiderült, hogy számára Alexandra szerelem volt első látásra, ezért minden követ megmozgatott, hogy együtt lehessenek. A táncosnő azonban ennél óvatosabb volt: félt, hogy kapcsolatukkal ártani fognak másoknak, illetve saját szívét is óvni akarta egy újabb csalódástól, ezért az elején próbálta Dávidot eltolni magától, ő azonban kitartó volt. „Kitartóan küzdött, udvarolt, pedig első benyomásra úgy tűnt, hogy racionális típus. A mai napig figyelmes: virágot hoz, az érintés a szeretetnyelve, puszikat ad, fogja a kezem” – vallotta be Szandi, Dávid pedig elárulta, mit érez jelenleg párja iránt.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...