Egész életében egyetlen nőt szeretett az Elfújta a szél színésze, ám a halál elragadta tőle: sosem tette túl magát a tragédián

Clark Gable Hollywood aranykorának egyik legüneppeltebb színésze volt. Noha fizimiskájának köszönhetően bárkit megkaphatott, egész életében csakis egyetlen nőért rajongott igazán. Szerelmük azonban tragikus véget ért.

Egymásnak voltak teremtve

Clark Gable az Ohio állambeli Cadizban látta meg a napvilágot 1901. február 1-jén. Anyját korán elvesztette, de szerencséjére mostohaanyja saját gyermekeként szerette és a majdani színész is bálványozta őt. A középiskolát nem fejezte be, tizenhét évesen munkába állt egy gumigyárban, nem sokkal később azonban ellátogatott a helyi színjátszó kör egy előadására és úgy döntött: beáll hozzájuk mindenesnek – persze fizetés nélkül. Apja azonban megvetette a színházat, fiát inkább az olajmezőkre küldte dolgozni. Miután nagykorú lett, Gable azonnal otthagyta a gyűlölt munkát és elindult álmai után, apja ezután tíz évig nem beszélt vele. A következő időszakban csak sodródott egyik helyről és munkahelyről a másikra, mígnem Portlandben az egykor a Broadwayn is játszó Josephine Dillon társulatához szegődött – 37 éves Dillon fantáziát látott a 23 éves fiatalemberben és elhatározta: sztárt farag belőle. További részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jean Harlow, a harmincas évek amerikai filmjeinek egyik legnagyobb bálványa volt, mindenki "a szőke bombázó" néven emlegette. Karrierje üstökösként ívelt felfelé, szépségének és bájának köszönhetően pedig a nők példaképként tekintettek rá, míg a férfiak egyenesen bolondultak érte.

Leadfotó: George Hurrell/John Kobal Foundation/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...