Spinédzserek 2: Alicia Silverstone elárulta miért nem lesz soha folytatás

Rendezői döntések
Alicia Silverstone a I’ve Never Said This Before With Tommy DiDario című műsor vendégeként beszélt karrierjéről és a Spinédzserek máig tartó hatásáról. A beszélgetés során elkerülhetetlenül felmerült a nagy kérdés: miért nem készült folytatás a ’90-es évek egyik legsikeresebb tinikomédiájához?
Az exkluzív részletből kiderült, hogy Alicia maga sem gondolkodott soha igazán a folytatás lehetőségén. Ennek fő oka, hogy eleve hitt abban: a folytatások ritkán érnek fel az eredeti hatásával. Emellett a film író-rendezője, Amy Heckerling sem akart második részt — és Silverstone szerint nélküle nem lett volna értelme bárminek is nekifogni.
„Mindig azt éreztem, ha lenne folytatás, azt Amy indítaná el. Mivel ő nem szerette volna, én sem foglalkoztam vele” — mondta Alicia. Hozzátette, hogy a rendező később inkább egy televíziós sorozatot készített a film alapján, így a mozis folytatás gondolata gyakorlatilag elhalt.
A színésznő azt is elárulta, hogy a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején ő maga már más projektek felé fordult, így egy esetleges új rész időben sem lett volna egyszerű.
De itt jön a fordulat: úgy tűnik, mégis készül valami a háttérben. Olvass tovább a 3. oldalon!























