58 évesen vetett véget életének a magyar színésznő, akinek három férjét is el kellett temetnie

Scütz Ila élete vége felé már komoly depresszióval küzdött, pedig szakmájában folyamatosan boldogságot sugárzott a színpadon. Halálának körülményeivel kapcsolatban a mai napig számos megoldatlan rejtély és ki nem bogozott szál van, hiszen nem tudni, hogy Ila tényleg önkezüleg vetett-e véget életének vagy baleset történt-e, annyi azonban bizonyos, hogy lelkileg egyáltalán nem volt jól, amikor 58 évesen utolérte őt a halál.

A nagy nevettető

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Scütz Ila Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész 1944-ben született: karrierjét kórházi adminisztrátorként kezdte, mindeközben azonban amatőr színjátszó társulatokban is szerepelt, hiszen szenvedélye mindig is a színészkedés volt. Nem volt tehát meglepő, amikor 1964-től az Egyetemi Színpadot erősítette, mellette pedig a Mafilm Filmszínészképző Stúdiójának is hallgatója lett, mígnem 1969-ben teljesült egyik nagy álma, és átvehette a színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Az oklevélig eljutni azonban nem volt számára egyszerű, hiszen négyszer kellett felvételiznie, mire sikerült is bejutnia, a diploma után viszont elkezdődött számára az élet, amit mindig is élni akart. Egy évadot a Mikroszkóp Színpadnál töltött, 1970-től pedig a Madách Színház művésznője lett, de vendégként megfordult az Arizona- és a Karinthy Színházban, valamint feltűnt a Budaörsi Játékszínben, illetve a Radnóti- és a Reflektor Színpadon is. Főleg vígjátékokban kapott szerepeket, és azokban a darabokban aratott óriási sikert, ahol nevettetnie kellett, ami igazán jól ment neki – Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című darabjában például több mint 500 alkalommal lépett fel Sztankay István oldalán, a közönség pedig imádta a párost, de rajongtak magáért Iláért is. Karrierjében tehát sikert sikerre halmozott, több pályatársa is folyamatosan irigyelte szerepei miatt, magánéletében azonban már kevésbé volt szerencsés, a harmónia és a boldogság mondhatni teljesen elkerülte őt, így sokak számára nem is volt meglepő Schütz életének tragikus végkimenetele.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.