Sztárok

Meghalt Sas József

82 éves korában elhunyt a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező.

Legendás komikustól búcsúzunk

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Szomorú hírre ébredt Magyarország, elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas humorista, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező. A közelmúltban derült ki, hogy az idős, betegeskedő művész minden óvintézkedés ellenére elkapta a koronavírust, és emiatt kórházba kellett szállítani. A humoristát az egyik fővárosi intézményben kezelték, de nagyon aggódtak állapota miatt, mert korábban agyvérzés miatt sokáig volt kritikus állapotban. A Blikk úgy tudja, hogy tegnap éjjel a koronavírus legyőzte őt.

Sas József 1939. január 3-án született Békéscsabán Polacsek Józsefként. Édesanyja tanácsára kezdtek el járni öccsével, Imrével a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolába, abba az intézménybe, ahol többek között Hofi Géza és Sztankay István is tanult. Miután elvégezte az iskolát 1957-ben, a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött segédszínészként karkötelezettséggel. Ekkor változtatta meg vezetéknevét Sasra, ez volt ugyanis édesapja művészneve színészként. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, majd 1985-ben igazgatónak nevezték ki. Neve szinte összeforrott az intézménnyel, ahol több mint 35 évet töltött.

Sas József több évtizedes karrierje alatt nemcsak a rádió- és televíziós kabaréknak volt állandó közreműködője volt, hanem önálló eseteket is adott, több nagylemeze és könyve jelent meg, és sokak számára a szilveszter elképzelhetetlen volt nélküle. A műsorai óriási népszerűségnek örvendtek - emlékezett meg róla az Index.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook/mikroszkopszinpad

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.
Sztárok
Merész formátumba vág bele az RTL, amit afféle bírósági talkshowként lehetne behatárolni.
Lifestyle
Sokan szoktak ugye panaszkodni Magyarországon, hogy alaposan megemelkedett a zöldségek ára.
Keselyű sorozat
Október 17-től kezdi vetíteni a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt, az indulás előtt pedig a sorozat rendezőjével, a többszörös díjnyertes Kovács Istvánnal beszélgettünk...
Home&Design
Egy konyhafelújítás során rengeteg döntést kell meghozni, de van egy részlet, amelyet különösen könnyű elrontani. Lehet bármilyen gyönyörű a végeredmény, ha néhány hónap után már minden kiömlött...
Sztárok
A 15 éves makói lány rengeteg támadó kommentet kapott az X-Faktor után, majd eltűnt.