Rúzsa Magdi felejthetetlen koncerttel nyitja az augusztust a Budapest Parkban

Hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője augusztus 3-án csillogja be a Budapest Parkot.

Felejthetetlen koncertélménnyel készül

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Rúzsa Magdi, a kétszeres Fonogram-díjas, négyszeres Petőfi Zenei Díjas és Máté Péter-díjas magyar énekesnő egy felejthetetlen koncerttel várja rajongóit augusztus 3-án, szombaton a Budapest Parkban, ahol többek között felcsendülnek majd legnagyobb slágerei is, például az ’Érj hozzám’, a ’Szembeszél’ vagy a ’Lesz ahogy lesz’. A többszörös arany és platinalemezes énekesnő a Megasztár című műsorban vált ismertté, népszerűsége pedig azóta is töretlen, és az új évadban már a közismert tehetségkutató műsor zsűritagjaként lesz látható. Magdi a zenei karrierje mellett a két és fél éves hármasikrek, Lujzi, Keve­ és Zalán büszke édesanyja, aki a fellépéseit is igyekszik mindig úgy alakítani, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse családjával.

A Budapest Park a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ahol négy tánctér, rengeteg tematikus buli, és annál is több emlékezetes pillanat várja a bulizni vágyókat. A Parkban idén vizuális megoldásokkal erősítenek rá a biztonságos és minőségi éjszakai szórakozás élményére, így a látogatók rengeteg fényinstallációval és látványos showelemekkel is találkozhatnak. Augusztus 3-án a vendégelőadó a dreamfolkpop zenekarként ismert Liana lesz, majd Rúzsa Magdi koncertje után hamisíthatatlan retró afterparty veszi kezdetét a 80-as, 90-es és 2000-es évek legnagyobb slágereire.

Lead kép: Budapest Park

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!