Sosem hallott történetre derült fény: erre készült a halála előtt Robin Williams

Robin Williams a nyilvánosság előtt úgy tűnt, mindig szerepet játszik; szórta a poénokat, hogy megnevettesse az embereket, közben pedig nem titkolta alkoholproblémáit és házasságai kudarcát. Azonban a lassan 10 éve bekövetkezett tragikus halála előtt épp valami egészen nagy dobásra készült, ami sajnos végül sosem valósulhatott meg.

Végül nem a tervek szerint alakultak a dolgok

Robin Williams a kulisszák mögött egész életében harcolt a saját démonaival, és rengeteg olyan problémával kellett szembenéznie, melyek megnehezítették a mindennapjait – végül 2014-ben, mindössze 63 évesen önkezével véget vetett az életének. Egy barátja szerint a tragédiát megelőzően többször beszélt ismerőseivel arról, hogy megszaporodtak anyagi gondjai, így pénzért olyan szerepeket is el kellett vállalnia, amiket amúgy nem akart volna, minderre pedig rátett még egy lapáttal, hogy korai stádiumban lévő Parkinson-kórral is küzdött. Ám mint kiderült, nem sokkal a végzetes tett előtt elhatározta, hogy belefog egy ígéretesnek tűnő projektbe; részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Robin Williams lánya, Zelda édesapjához hasonlóan a filmiparban kezdte bontogatni a szárnyait – tehetsége hamar megmutatkozott, napjainkban pedig már komoly névnek számít Hollywoodban.

Leadfotó: Xavier ROSSI/Gamma-Rapho via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemzenek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.