Ránija királyné fiatalabbik, jóképű fia maga a főnyeremény: a 18 éves, ritkán látott Hashemért már most bomlanak a nők

A trónörökös Hussein herceg volt a család első számú szívtiprója, ám mióta ő megnősült, a világ elkezdett felfigyelni a 18 éves Hashemre is, aki szép lassan felnőtt férfivá érik.

A nők következő bálványa

Azok a nők, akik azt várták, hogy eljön majd értük a szőke/barna/vörös herceg fehér lovon, sokáig Vilmosra pályáztak, a brit trón várományosára: ő számított hosszú ideig a legkapósabb férfinak a világon, aztán Katalin minden nő tervébe belerondított azzal, hogy elnyerte a herceg szívét. Nem sokáig bánkódott azonban a női nem, hiszen Harry szingli volt még, és igencsak kelendő rosszfiús imázsa miatt – mára már viszont ő sem elérhető Meghan miatt, így sokan elkezdtek körülnézni más királyi családok háza táján is. Ekkor figyelt fel a világ a sármos Husseinre, Jordánia leendő királyára, aki szintén nem erősíti többé a szingli királyi leszármazottak táborát, hiszen a koronaherceg idén nyáron feleségül vette a gyönyörű Rajwa Al Saifot. Öccse, a 18 éves Hashem bin Abdullah viszont még csak most kezd férfivá érni, a női szíveket pedig már ilyen idősen is megdobogtatja, nem véletlenül: a meseszép Ránija királyné fiatalabbik fia igazi főnyereménynek számít, egyrészt származása, másrészt pedig külseje miatt. Egy biztos: testvéreihez hasonlóan ő is remek géneket örökölt, galériánkban mutatjuk a ritkán látott herceget!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Meghan édesanyja a minap a This Is About Humanity Gálán tette tiszteletét: olyan nagyágyúk gyűrűjében fotózták, mint Kim Kardashian, Eva Longoria vagy Kris Jenner.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.