Sztárok

Rákóczi Feri nem bírt magával - Táncra perdült a paksi atomerőműben

A Morning Show neve már egybeforrt a különleges kalandokkal, tegnap reggel pedig a fiúk minden eddigi helyszínnél extrémebb terepet találtak a közvetítéshez. A népszerű rádiósok az ország energiaközpontjának szívéből, a Paksi Atomerőműből köszöntötték a hallgatókat! Míg az érdeklődők csak a Látogatóközpontig juthatnak el, addig Rákóczi Ferit az ország egyik legszigorúbban őrzött részébe, a reaktorcsarnokba is beengedték.

Péntek 13-át írtunk ugyan, de mert babonának nincs helye egy ilyen helyen, kizárólag a tudománynak és szakértelemnek, Ferit nem rémisztette meg a baljós időpont, jókedvűen sétált be az atomerőműbe. „Legalább feltöltődtem egy kis energiával, rámfér ez így ősz elején” – viccelődött Feri.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Komoly biztonsági felkészítésen estem át, mire egyáltalán elindulhattam a hatalmas csarnokig, ahol két reaktorban zajlik a láncreakció. Számomra újdonság volt, hogy még a védőcipőmre is védőfóliát húztak, az itt dolgozóknak azonban napi rutin az utolsó mozdulatig szabályozott beöltözés. Nem érhettem hozzá semmihez, felhívták a figyelmemet, hogy még a liftkabin falának se támaszkodjak neki. Minden fémből készült tárgyat, telefont a stúdióban hagytam, egyedül a szemüveget tarthattam magamon, de azt is rögzítették, nehogy leessen. Van itt biztonság, kérem!” – mesélte élményeit Feri. A műsorvezető olyannyira elemében érezte magát Pakson, hogy táncra perdült: a főkeringtető szivattyú tetején „moonwalkolt” egyet, mindenki nagy örömére.

A Class FM stábja hetekig egyeztette a közvetítést az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel, minden egyes, a bejelentkezéshez szükséges technikai eszközt engedélyeztetni kellett, nehogy illetéktelen tárgyak kerüljenek a csarnokba.

„Nem árulhatom el, hogy pontosan hány biztonsági kapun haladtam keresztül, de azt igen, hogy kísérőmnek még a tenyérlenyomatát is ellenőrizték. Folyamatosan viseltem egy doziméternek nevezett kis sugárzásmérő szerkezetet és visszafelé három alkalommal is megmérték, hogy sugárzom-e. Megnyugtató tudni, hogy nem” – mondta Rákóczi Feri, aki hiába nagy gourmand, itt nem hódolhatott szenvedélyének: a csarnokban az evés-ivás szigorúan tilos, az ott dolgozók kizárólag egy speciális büfében vásárolhatnak és étkezhetnek, ahol előre csomagolt ételeket kínálnak.

„Hihetetlen érzés volt ott állni a csarnokban, ahonnan a mindennapi energiánkat nyerjük. Az erőmű 30 éve egyetlen percre sem állt le, miközben biztosítja az ország áramtermelésének több mint 45%-át. Olyan élmény ez egy rádiósnak, mint az űrhajósnak a Holdra lépés. Keveseknek adatik meg” – mondta a rádiós műsorvezető.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...
Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...