Presser Gábor beperelte Kanye Westet - Kóbor János döbbenten figyeli az eseményeket

Három évvel ezelőtt jelent meg Kanye West-nagylemeze a Yeezus, és ekkor robbant ki először a botrány: az amerikai rapmogul Slaves című számában felhasználta az Omega egykori slágerét, a Gyöngyhajú lányt. A dalt Presser Gábor szerezte, a szöveget Adamis Anna írta, és Kóbor János énekelte.

Kanye West a dal megjelenésekor egyezkedett az Omegát képviselő Hungarotonnal, és fizetett is, de hogy ez előleg volt, vagy a teljes jogdíj, máig nem derült ki. 2014-ben 10 millió forintot utaltak át, amit Presser keveselhetett, mert ismét beindult. Jelenleg 2,5 millió dollárra perli az énekest, kb. 700 millió forintra. Úgy, hogy társaival továbbra sem egyeztetett.

Kapós volt a lemez

A nagylemezből másfél millió példány kelt el, ami hárommilliárd forint körüli nagykereskedelmi bevételt jelent, ezen sokan osztoznak.

"A dalszerzők jogdíját egy nemzetközi megállapodás szabályozza, erre a kiadó a teljes nagykereskedelmi bevétel 9 százalékát fizeti. Ez az összeg oszlik meg a lemez dalai között másodperc-arányosan"- nyilatkozta korábban a Szerzői jogvédő iroda.

Az ügyvéd óvatosságra int

A Blikk megkereste az Amerikában élő, de Budapesten is praktizáló sztárügyvédet, Rónai Pétert. Szerinte az a legfontosabb kérdés az ügyben, hogy létezett-e a felek között írásos szerződés.

"Kizártnak tartom, hogy egy ilyen világsztár, mint Kanye West ne készített volna szerződést, mielőtt felhasználta volna a Gyöngyhajú lány részletét. Ha pedig ez a helyzet, vagyis hogy létezik kontraktus, akkor azt tanácsolnám Presser Gábornak, hogy ne pereljen, mert még az eddig befolyt összeget is elveszítheti" –– vélekedett az ügyvéd a napilapnak.

A következő oldalon Presser véleményét olvashatod.

Fotó:Facebook/Presser Gábor

Oldalak

Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!