Penélope Cruz egyszerűen nem öregszik: annyira gyönyörű volt a vörös szőnyegen, hogy arra nincsenek szavak

Az 50 éves, Oscar-díjas spanyol színésznőn egyszerűen nem fog az idő vasfoga: éppoly csinos és káprázatos, mint 10-15 évvel ezelőtt, nem véletlenül irigykednek rá annyian.

Csipkeruhában ragyogott férje oldalán

Penélope Cruz a mai napig igazi szexszimbólumnak számít, pedig már túlvan karrierje csúcspontján és fiatalsága idusán. Szépsége azonban mit sem kopott az évek alatt, és ez bizonyára remek génjeinek köszönhető, melyeket szüleitől örökölt, és amiket két gyermekének is továbbadott. Egy biztos: férje, Javier Bardem a világ egyik legszerencsésebb pasija, hogy egy ilyen nőt tudhat magáénak. A spanyol színész és Penélope 2008 óta alkotnak egy párt, és 2010-ben kötötték össze az életüket a Bahamákon, majd egy évvel később megszületett első közös gyermekük, Leo, míg Luna 2013-ban látta meg a napvilágot. Cruzon azonban nem hagyott nyomot a két terhesség és a szülés: éppoly gyönyörű, mint fiatalon, amit a minap a vörös szőnyegen ismét bebizonyított egy meseszép, fehér csipkeruhában. Galériánkban mutatjuk a pazar ruhakölteményt!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A 60-as és 70-es évek szexszimbóluma alaposan megváltozott az elmúlt években: ma már mély ráncok és barázdák tarkítják egykor tökéletes arcát és vonásait, ám így sem lehet oka panaszra.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!