Sztárok

Eljegyezték Patai Annát, a Megasztár egykori énekesét

Repül az idő: bő tíz éve ő volt a tehetségkutató ötödik szériájának legfiatalabb résztvevője, most pedig hamarosan bekötik a fejét.

11 évesen bűvölte el az egész országot

Eljegyezték Patai Anna magyar énekesnőt, a Megasztár 2010-es, ötödik szériájának legfiatalabb versenyzőjét - értesült róla a Blikk. Az ifjú tehetség akkoriban még csupán 11 esztendős volt, de a TV2 közkedvelt tehetségkutató műsorában már első produkciójával lekenyerezte a Mester Tamásból, Presser Gáborból, Friderikusz Sándorból és Eszenyi Enikőből álló zsűrit. Patai Anna zsenge kora ellenére dicséretes céltudatossággal és magabiztossággal diadalmaskodott a műsor különböző fordulóiban, s végül az élő adásokba is bekerült, igaz, abban az esztendőben végül nem ő, hanem Tolvai Reni nyerte meg a vetélkedőt.

A fiatal énekesnőt ennek ellenére rengetegen szívükbe zárták, ő pedig cseppet sem veszítette el optimizmusát. Később is a zenei pályán próbált érvényesülni, sőt sokszínűségére jellemző, hogy később rádióműsort is vezetett.

Patai Anna nemrégiben az Instagramon jelentkezett egy félreérthetetlen poszttal: ebből derütl ki, hogy az ifjú zenei előadót eljegyezték, s hamarosan férjhez megy.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A Wikipédia oldala szerint az egykori gyereksztár a Megasztárban nyújtott teljesítményét követően még a világot jelentő deszkákon is kipróbálta magát, sőt 2012-ben még egy könyv is megjelent róla Patai Anna - Álmok útján címmel.

2014-ben Japánba látogatott, ahol egy nemzetközi énekversenyen mérette meg képességeit. A húsz versenyző közül második helyezést ért el. 2015-ben ismét indulhatott, és akkor már megnyerte a versenyt. 2016-ban Colors című száma bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének elődöntőjébe. 2016 nyarán jelent meg első albuma Szívemből címmel, amelyen összesen hét dal kapott helyet.

Tolvai Reni élvezi a nyarat és a jó időt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy az énekesnő szexibbnél szexibb képeket oszt meg magáról közösségi oldalain – a Megasztár egykori üdvöskéje most egy melltartó nélküli fotóval dobta fel követői vasárnapját.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A 2026-os év a Vízöntő jegy szülötteinek érzelmileg és mentálisan is intenzív időszakot tartogat.
Lifestyle
Idén három olyan ünnepi falat létezik, amely minden vendégből ugyanazt váltja ki: a csendet, amikor megkóstolják, majd a hitetlenkedést, hogy ezt tényleg otthon készítetted. A titok egyszerűbb, mint...
Lifestyle
A legtöbben naponta használjuk, mégsem sejtjük, mennyire veszélyes lehet – különösen, ha ételt tárolunk benne.
Lifestyle
Többé nem kell bosszankodnod amiatt, hogy nehezen megy a főtt tojás megpucolása: a cikkünkben bemutatott trükknek hála innentől kezdve gyerekjáték lesz ez a konyhai teendő!
Sztárok
A Kincsvadászokban rendhagyó dolog történt, mivel hétköznapi ételek volt az asztalon.
Lifestyle
Olyan lehetőségek adódhatnak a Skorpió számára, amelyeket érdemes megragadnia. Napi horoszkóp.