Várandósan is bomba formában van a Jóban Rosszban színésznője - Fotó

Folyamatosan mozog
„A mozgás mindig is fontos volt számomra, a várandósság alatt pedig nem az hajtott, hogy fitt kismama legyek, hanem az, hogy a színházi szerepeimben és a Jóban Rosszban sorozatban is ugyanolyan energikus tudjak lenni, mint korábban, és ezt az energiát ne csokiból, hanem mozgásból nyerjem. Czanik Balázzsal a Mozdulj rá, Budapest! programon találkoztam, és minden héten elmentem Capoeira aerobikozni. Amikor kiderült, hogy babát várok, akkor az első három hónapban kíméletesebb gyakorlatokat végeztem, odafigyeltem, hogy ne erőltessem meg magam. A második trimesztertől ismét a Capoeira aerobik és súlyzós gyakorlatok voltak a főbb mozgásformák. Az utolsó három hónapban pedig a Czanik Balázs által összeállított gyakorlatsorokat végzem hetente többször” – mondja Papp Annamária.
A színésznő az évad végéig játszott színházban és a sorozatban is, visszatérésének időpontját pedig már most tudja: november 14-én Antigonét játszik a Budapesti Térszínházban. Reméli, hogy ekkortájt ismét részt vesz a Jóban Rosszban forgatásain.
„Úgy gondolom, hogy a párommal ketten vállaltuk a gyermeket, és ő is kiveszi majd a részét a babázásból. Amikor színházban játszom, ő lesz vele otthon. Nem tervezgetem, hogy milyen anyuka leszek, már csak azért sem, mert korábban szerettem volna betartani a klasszikus sorrendet: lánykérés, esküvő, fészekrakás és gyermekáldás. De az élet közbeszólt, mert miután a párommal egymásba szerettünk, felborult a sorrend, amit persze egyáltalán nem bánunk, de ebből kiindulva, nem tervezek semmit” – teszi hozzá a szép kismama.


























