Összecsaptak a magyar műsorvezetők

Villanyautóba ültek a SportKlub vitaműsora, a Dodzsem szereplői: Hetthéssy Zoltán, Bárdos András, Czollner Gyula, Balogh Tamás és a Somos-ikrek a pályán sem kímélték egymást. Igaz, a keménységet már a stúdióban megszokhatták.
"Ez durva volt"
A Dodzsem állandó műsorvezetői és vendégei a Vidámpark dodzsem-pályáján találkoztak, hogy végre kiderüljön, milyen az, ha valóban egymásnak ütköznek. Az adásokkal ellentétben itt nem kellettek érvek, csak erős kéz, amivel tarthatták a kormányt.
„Ültünk állandó vendégemmel, Bárdos Andrással a kocsiban, és azt vettük észre, hogy mindenki vérszemet kapott körülöttünk. Úgy csapódtunk össze-vissza, mint egy ping-pong labda, jó volt kiereszteni a fáradt gőzt. Igaz, a stúdióban is megtesszük Andrással minden hétfőn és csütörtökön” – mondta Hetthéssy Zoltán. Bárdos András röviden fogalmazott: „Ez durva volt, de jó móka. A műsorban azért ennél énnél cizelláltabban viselkedünk.”
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Somos Ákos és ikertestvére, Somos Zoltán már egy hónapja osztják egymást a Dodzsem díszletei között, most azonban négy keréken is megtehették ezt. Frontálisan rohantak egymásba – pedig elvileg ők a legvisszafogottabb párosok a műsorban.