Oscar-gála 2025: íme, a nyertesek teljes listája – Nekik sikerült bezsebelni az idei díjátadón az arany szobrocskát

Mutatjuk a hivatalos listát, hogy melyek voltak 2024 legjobb filmjei az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája (AMPAS) szerint.

Kétségkívül ők voltak a legboldogabbak a gála után

Az év legjobban várt eseményére végre sor került, ugyanis magyar idő szerint március 3-án, hétfő hajnalban megrendezték az idei Oscar-gálát: a díjátadó ceremóniának ezúttal is a Los Angeles-i Dolby Színház adott otthont helyi idő szerint 19:00 órától. A gálát szokás szerint hatalmas izgatottság és várakozás előzte meg, hiszen mint mindig, most is a filmipar legrangosabb arany szobrocskái kerültek kiosztásra: ezúttal is 23 kategóriában díjazták a filmeket és azok alkotóit, de történt némi változás is. A rendezvény házigazdája ez alkalommal Conan O'Brien, az ötszörös Emmy-díjas amerikai televíziós műsorvezető és humorista volt, aki első alkalommal vezette a showműsort, méghozzá nagy sikerrel és profin. A jelöltek listáját még január 23-án hozták nyilvánosságra, a gálán pedig végre kiderült, hogy beváltotta-e a hozzá fűzött ígéreteket és jelöléseket A brutalista, A szer, az Emilia Pérez vagy éppen a Konklávé és a Wicked. Mi, magyarok pedig megint szurkolhattunk egy magyar jelöltnek, hiszen Jancsó Dávidot a legjobb vágás kategóriájában jelölték A brutalista című filmen végzett munkájáért. Galériánkban mutatjuk mind a 23 kategória jelöltjeit és nyerteseit!

Legjobb film: A brutalista Anora (nyertes) A szer Dűne: Második rész Emilia Pérez I’m Still Here Konklávé Sehol se otthon Nickel Boys Wicked
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Újjáélesztik a 2000-es évek ikonikus tévésorozatát, a Született feleségeket, melyből "vicces, szexi, fekete humorú szappanoperát" farag Natalie Chaidez, A légikísérő forgatókönyvírója.
Egészség
Sokan naponta hintik meg a kávéjuk tetejét egy jó nagy adag őrölt fahéjjal az íze kedvéért, ám azzal a legtöbben nincsenek tisztában, hogy ez hosszú távon milyen következményekhez vezethet...
Sztárok
Rékasi Zsigmond még öt évvel ezelőtt hívta életre saját biztonsági vállalkozását, mely ugyan nehezen indult be, de idővel beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Détár Enikő és Rékasi Károly fia egykor...
Lifestyle
Azt sok kertkedvelő tudja, hogy a fokhagyma például távol tartja a csigákat a növényektől, de van egy másik, kevésbé ismert, szintén természetes, filléres és vegyszermentes módszer, amely...
Sztárok
Igazán sajnálatos, hogy egyetlen női helyezettet sem találni a top 10-ben. Az élen egyébként nem történt változás, de a rangsor további szereplői okoznak némi meglepetést.
Sztárok
A sztárcsemete Aaron néven látta meg a napvilágot, ám ma már transznemű nőként hivatkozik saját magára. A modellként és színésznőként is tevékenykedő médiaszemélyiség friss interjújában egyebek...