Sztárok

Oláh Ibolya nyerte A Dal 2022-t - ez az év magyar slágere

Szoros volt a verseny A Dal 2022 fináléjában, a zsűri és a nézők döntöttek: egy rockdal nyert. Hallgasd meg te is, hogy mi lett az év dala!

Az Év Dala

A Dal 2022 tegnap esti döntőjében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólaltak meg a finalisták. „Hegedűs Bori és Tempfli Erik (dalának címe: Anya), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ), a Napfonat (Mint a zápor), Solére (Másért), Pádár Szilvia (Kismadár), valamint Andelic Jonathan Jota (Elhiszem még) lépett színpadra.” – írja az nlc.

A dalok előadása után a zsűri pontszámainak köszönhetően 4 előadó maradt versenyben, majd a közönség szavazata döntötte el, hogy ki nyeri a műsort. A legtöbb voksot Oláh Ibolya Nem adom el c. dala kapta, amit Födő Sándor, Hegyi György és Csakmag Vivien szerzett. 2022-ben ez tehát az év magyar slágere.

Mindemellett, Oláh Ibolya a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022-t is bezsebelte. Megkapta a műsor főnyereményét, 10 millió forintot, amelyet zenei karrierjének fejlesztésére fordíthat, a közmédia a zeneszámból videoklipet forgat, és egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt készít.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: https://www.facebook.com/adalshow/photos/5301400846579379

Huszonharmadik házassági évfordulóját ünnepli a napokban Keleti Andrea és férje, Kovács Zoltán. Bár Andrea 9 évvel idősebb a férjénél, ez egyáltalán nem látszik. Ez annak is köszönhető, hogy Andi az elmúlt években 2 ruhaméretet fogyott egy étvágycsökkentő segítségével - írja az nlc.hu.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Lifestyle
Neked mit ígérnek a csillagok a szerelemben? A hétvégi horoszkópból kiderül!
Home&Design
A legtöbben ugyanazokat a helyeket választják, ha el szeretnék rejteni otthon a készpénzt, az ékszereket vagy a fontos dokumentumokat. Csakhogy ezekkel a jól ismert megoldásokkal a betörők is...
Lifestyle
Hiába vásárolsz körültekintően, néhány nap alatt mégis fonnyadt zöldségek és penészedő gyümölcsök fogadhatnak a hűtőben? Létezik egy meglepően egyszerű módszer, amellyel sokat tehetsz azért, hogy...
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.