Ráismersz a régi képeken? Így nézett ki kislányként Oláh Ibolya

Az egykori megasztáros ma lett 40 éves.
40 éves lett Oláh Ibolya
Oláh Ibolya 1978. január 31-én született Nyíregyházán, vagyis éppen ma lett 40 éves. Szülei lemondtak róla, csecsemőotthonba került. Később a tiaszdobi nevelőintézetben élt, ahol zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést szerzett. Ibolya saját magától kezdett érdeklődni az éneklés és a gitározás iránt, hamar kiderült, van tehetsége hozzá. 1999-ben elindult a TV2 Kifutó című tehetségkutatójában, ahol második lett, de a nagy karrierhez ez még mindig kevés volt. 2003-ban jelentkezett a Megasztárba, ahol második helyezést ért el. A nézők nagyon megszerették, azóta óriási rajongótáborral büszkélkedhet.
A zene egyfajta kapaszkodó
Ibolya akkoriban azt nyilatkozta, nem igazán szeret beszélni, magának való típus. A zene jelentette számára a kapaszkodót, már akkor is jó érzéssel töltötte el, ha a közönségnek tetszett, amit a színpadon nyújtani tudott. Első önálló albuma, az Egy sima egy fordított 2004-ben készült el. Egy évvel később jött az Édes Méreg.
Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Anyácska
Oláh Ibolya révén ismerte meg az ország Anyácskát, vagyis Illésné Áncsán Arankát, az énekesnő egykori nevelőjét. Ő 2012-ig vezette a tiszadobi nevelőotthont, akkor azonban leváltották. Ibolya és Anyácska a mai napig nagyon közel áll egymáshoz.
Korábban eljegyezték?
2007-ben arról lehetett hallani, hogy Ibolyát eljegyezte akkori párja, István. Azonban a kapcsolat nem működhetett, Ibolya ugyanis bevallotta, a nőkhöz vonzódik.
"Pistinek elmondtam, de nem hiszem, hogy meghallotta. Összetört. Ivott. Pedig olyan jó munkája volt... (...) Bemondták a fél hetes Híradóban, hogy Oláh Ibolya meleg. Sokan nem is akarták elhinni. Azt mondják, az a normális, ha egy fiú meg egy lány van együtt. De mi van, ha nekem az a természetes, ami jelenleg van?" - mesélte 2015-ben Friderikusz Sándornak az Összezárva Friderikusszal című műsorban. Később egyébként ezzel a titokzatos lánnyal is szakított.
Nagyon eltűnt az utóbbi időben
Oláh Ibolya az utóbbi években egy kicsit eltűnt a kíváncsi szemek elől, de ez nem jelenti azt, hogy felhagyott volna énekesnői karrierjével. Gyakran ad koncerteket, egy-egy fotózást is szívesen elvállal. Facebook-oldala utoljára akkor frissült, amikor tavaly decemberben elbúcsúzott a tragikusan fiatalon elhunyt Fábián Julitól.
Nagyon őszinte volt.
























