Hihetetlen, de ezek a női sztárok ugyanannyi idősek – fotók

Cikkünk összeszedtünk néhány olyan sztárpárost, melyeknek mindkét tagja ugyanabban az évben jött világra, megjelenésükben mégis óriási különbségeket fedezhetünk fel.

Nagy kontraszt

Vannak olyan genetikával megáldott szerencsések, akiken egész egyszerűen nem fog az idő, és még az ötödik X után sem jelentkeznek rajtuk a korosodás jelei. Mások különböző szépészeti beavatkozásokkal igyekeznek felvenni a harcot az öregedéssel, és pénzt, valamit energiát nem sajnálva mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghosszabb ideig megőrizzék fiatalos vonásaikat. És akkor ott van még a harmadik kategória, melybe olyan személyek tartoznak, akiket teljesen hidegen hagynak a ráncok és az ősz hajszálak, éppen ezért ők köszönik szépen, de tökéletes harmóniában vannak önmagukkal, illetve azzal, hogy a változó külső a természetesség velejárója. Ez az oka annak, hogy az azonos életkorú emberek között néha óriási különbségek mutatkoznak meg; galériánkban most ilyen világsztárok fotóiból szemezgettünk párat!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Gondoltad volna pont róluk? Cikkünkben bemutatunk 5 olyan híres nőt, aki meglepően fiatalon mondta ki a boldogító igent.

Leadfotó: 123rf

Forrás: Bright Side

Oldalak

Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...