„Magamban már eldöntöttem, és remélem, lesz erőm is megtenni” - Visszavonul Nemcsák Károly

Visszavonulását tervezi

A foci után - ami számára szenvedély és egyben feltöltődés – következett a munka, a színház. A nézők betekinthettek a Portugál című vígjáték próbájára, a darabban Nemcsák Károly a kocsmárost alakítja. Próba után várták az igazgatói teendők. A színház épületének bővítését és korszerűsítését tervezik, a részleteket pedig a Librettónak is megmutatta a színigazgató, aki immár harmadik ciklusát tölti a József Attila Színház élén. A délelőtti sport és próba után este előadás várt a színművészre, aki elárulta, a színpadtól sosem lenne képes teljesen elszakadni, a játék számára egyfajta terápia. „Az életem nagy részét színészként töltöttem. Egykori tanárom, Békés András mindig azt mondta, hogy ez egy hosszútávú pálya, amit az ember halála napjáig tanul. Magamban már eldöntöttem, és remélem, lesz erőm is megtenni, hogy a harmadik ciklusom után visszavonulok, mint igazgató. Ez nem jelenti azt, hogy színészként ne dolgoznék tovább” – árulta el a műsorban Nemcsák Károly. A teljes beszélgetés ide kattintva megtekinthető!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 52 esztendős szexszimbólum sikeresen veszi fel a harcot a korral: még mindig tud újat mutatni.

Leadfotó: facebook.com/Nemcsák-Károly

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...