Sztárok

Nem túlzás ez? Lady Gaga majdnem meztelenül lépett színpadra - Fotó

Láttuk már hiányos öltözetben a feltűnést kedvelő énekesnőt, de az MTV videós díjkiosztóján adott koncertjén egész egyszerűen botrányosan nézett ki.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az énekesnő a fellépése előtt már New Yorkban készült, mindent beleadva, előfordult, hogy nem is evett, annyira belemerült a próbákba - tudtuk meg a JustJarednek adott interjújából.

Elmondta azt is, hogy a WMA-n adott fellépése volt a legnagyobb fizikai megterhelést igénylő alakítása, ami hihetetlen sok szervezéssel járt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A riporter rákérdezett a Katy Perryvel kialakult viszályára is, mire a botrányhősnő nevetve elterelte a témát, és csak annyit mondott, hogy ezt balhét csak a média csinálta köréjük.

A francia FunRadioban leadott telefonos interjújában Lady GaGa elmondta, hogy az új, ARTPOP című lemezén lesz egy Gypsy című szám, aminek producere Madeon, és a társszerzője pedig RedOne - ez viszont kissé hajaz Shakira szintén Gypsy címet viselő számára, de meglátjuk, hogy mennyire lesz más majd.

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...
Sztárok
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.