Sztárok

Rendszeresen verte a feleségeit, egész életében alkoholizált, s végül rákműtétje közben hunyt el Molnár Ferenc, a világhírű magyar író

A nagyközönség A Pál utcai fiúk című regénye okán ismeri - ami nem is csoda, hiszen a mű általános iskolai kötelező olvasmány -, az igazi népszerűséget és elismertséget azonban színdarabjai hozták meg a 145 évvel ezelőtt született Molnár Ferenc számára, aki szeszélyes, bohém, kiszámíthatatlan művész hírében állt egészen 1952-ben bekövetkezett haláláig.

Kimagasló tehetség, zaklatott, bohém lélek: Molnár Ferenc kettős élete

Noha a magyar nagyközönség elsősorban A Pál utcai fiúk című regénye okán ismeri - ami nem is csoda, hiszen a mű általános iskolai kötelező olvasmány-, a 145 évvel ezelőtt született Molnár Ferenc számára elsősorban színdarabjai hozták meg az átütő sikert és a komoly népszerűséget. Az ördög, a Liliom, A hattyú és az Olympia című művei bravúros technikával készültek, e darabokat a világ számos országában bemutatták, de idővel maga Molnár Ferenc is túlnőtt Magyarországon, amit mindennél ékesebben bizonyít, hogy Calvin Coolidge, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban fogadta, az 1920-as és 30-as években pedig - bizonyos becslések szerint - több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente. Munkásságának legfontosabb korszaka egybeesik a honi polgári dráma virágkorával. Alkotásait párját ritkító invenciózusság és káprázatos színpadtechnika jellemezte. Nagyítólencsével figyelte az embereket, mélyen átérezte fájdalmukat és kétségbeesésüket: számos darabjának középpontjában az elesettek, a társadalom margójára szorult kegyvesztettek állnak (Liliom), de gyakran a színész is drámai hősként bukkan fel bennük (Játék a kastélyban). Hihetetlen munkabírás és kifogyhatatlan ötletesség jellemezte, s színdarabjai megalkotásakor pompásan kamatoztatta nem csekély újságírói rutinját is. Bámulatos tehetsége azonban zord jellemet takart: Molnár Ferenc a magánéletében szenvedélybetegségek rabja volt, de fékezhetetlen agresszivitás is jellemezte - egyáltalán nem csoda, hogy voltaképpen egyetlen párkapcsolata vagy szerelmi ügye sem végződött happy enddel. Tudni akarod, hogy miért orrolt meg Molnárra Ady Endre, és miért mérgezte meg magát egy alkalommal az írófejedelem?

Akkor lapozz tovább, a cikk galériánkban folytatódik!

Molnár első felesége Vészi Margit volt (képünkön az álló hölgy), akinek Ady Endre is csapta a szelet. Vészi viszonozta a költőóriás érzéseit, szülői nyomásra mégis megszakította vele a kapcsolatát. Ezután kötötte össze az életét Molnár Ferenccel, aki fél éves, viharokkal tarkított házasságuk során gyakran kezet emelt rá. Hamarosan szét is költöztek.
Kattints a további képekért!

Pár nappal 82. születésnapja előtt, 2007. június 3-án hunyt el Darvas Iván, a 20. század magyar színház- és filmművészetének egyik legjelentősebb alakja, a Nemzet Színésze. Bár fénykorában egy egész ország imádta, utolsó éveiben szinte teljesen kirekesztette életéből a nyilvánosságot. Sokan azt sem tudják, kik és hol őrzik a néhai színészkiválóság földi maradványait.

Leadfotó: Facebook/Millasreggeli

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.