Mila Kunis alakja két gyerek után is tökéletes: a színésznőnek ezzel a csodadiétával sikerül megőriznie csábos vonalait

Noha Mila Kunis elmúlt már 40 éves, ráadásul két gyermeket hozott világra, mindez egyáltalán nem látszik meg rajta – a színésznő mindig is tudatosan figyelt az étkezésére, aminek meg is lett a gyümölcse.

Ezt eszi egy nap

Mila Kunis korunk legtöbbet foglalkoztatott színésznőinek táborát erősíti, akiről elsőre általában vígjátékszerepei – mint például a Rossz anyák, a Barátság extrákkal vagy a Ted című filmekben nyújtott alakításai – jutnak eszünkbe, pedig az ukrán származású sztár játéka drámai vonalon is emlékezetes, gondoljunk csak a 2010-es Fekete hattyúra, valamint 2022 egyik nagy sikerére, a Szerencse lányára. Mila azonban nem csupán tehetségével lopta be magát a szakma, no meg persze a közönség szívébe, hanem különleges szépségével is, az pedig csak még egyedibbé varázsolja őt, hogy különböző szemszínnel áldotta meg a sors. Azt is elmondhatjuk róla, hogy nők millióira hat inspirálóan, ugyanis életmódjának köszönhetően továbbra is ugyanolyan bomba formában van, mint amikor még gyermektelen volt; galériánkban felfedjük a híresség titkát és eláruljuk, milyen étrendre esküszik már hosszú ideje!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ashton Kutcher és Mila Kunis otthona pont olyan, mint ők maguk: nem hivalkodó, inkább esztétikus és letisztult. Less be velünk Hollywood egyik legkedveltebb párosának családi fészkébe.

Leadfotó: Helen Healey/NBC via Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.
Lifestyle
Sokan hajlamosak alábecsülni saját vonzerejüket. A környezetünk azonban sokszor segíthet, ha résen vagyunk.
Utazás
Az utazás többnyire olyan pluszt ad az ember életéhez, amit a hétköznapokban nincs lehetősége megtapasztalni. Ha nem tudod, mi lenne számodra a legideálisabb úti cél, olvasd el részletes utazási...
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.