Sztárok

Így zajlott Michael Jackson budapesti látogatása – 25 éve adott koncertet hazánkban a Pop királya

A legendás budapesti koncert

A turnésorozat Prágában kezdődött, Budapest volt a második állomás. A korabeli híradások alapján a küzdőtéri jegyek 4900 forintba kerültek, az előzenekar pedig a Hip Hop Boyz és DJ Bobo volt. A Népstadionban mintegy 50 ezer ember gyűlt össze, hogy olyan legendás Jacko-számokat hallhasson, mint amilyen többek között a Smooth Criminal, a Billie Jean, a Thriller vagy éppen a Beat It.

Michael Jackson és a tánckar bemutatta a klipekből jól ismert dinamikus koreográfiákat. A műsort fénytechnikai és lézershow, valamint egy tank, gyerekek és zászlók tették még látványosabbá. A rajongók örömére a sztár egy mozgatható kifutó segítségével a nézők fölé emelkedett. A koncert tűzijátékkal kezdődött, majd a ráadást követően azzal is zárult” – írta a fellépésről az MTI 1996-ban.

Az énekes a koncert utáni napokban sétált a budai várban, elment a Casino Vigadó étterembe, valamint száz, korábban kiválogatott magyar kisgyerekkel vacsorázott együtt – az MTI szerint szendvicset, pogácsát, perecet és puszedlit, miközben az étteremben cigányzene szólt. Az énekes látogatását szervező cég szerint Jackson „lelkesen megtapsolta a cigányzenekar játékát”. Állítólag annyira tetszett neki a cigányzene, hogy emlékül egy hegedűt kért a szervezőktől, amit „néhány pengetéssel ki is próbált”.

A HIStory World Tour Michael Jackson harmadik, világ körüli turnéja volt. 1996. szeptember 7-én indult Prágából és 1997. október 15-én ért véget, 82 koncertből állt és összesen 4,5 millióan látták.

Ő volt az ügyeletes szép- és jófiú, akiért nem csak a nők, az édesanyák is éveken át rajongtak világszerte. Szinte fel sem ismerni, nagyon sokat fogyott.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...