Sztárok

Megöregedett a Trükkös hekus! Így néz ki ma Don Johnson, az egykori szívtipró

Hihetetlen, de hamarosan a 70-et tölti az egykor dögös színész és rocksztár.

Színész, énekes, rendező és producer

Alaposan befészkelte magát a showbizniszbe Don Johnson, akit a magyarok leginkább a Miami Vice és a Trükkös hekus című sorozat főszereplőjeként, Nash Bridges-ként ismerik. A népszerű tévés program közel húsz évvel ezelőtt ért véget, az egykor sármos színész felett pedig azóta eléggé eljárt az idő, idén decemberben tölti a 70. életévét. A filmvásznon és a médiában sorra halmozta a sikereket, de a magánéletében már kevésbé volt szerencsés, öt házasságából összesen négy felesége volt, három házassága pedig igen rövid ideig tartott.

Nem egyszerű vele

Viharos kapcsolat fűzte Antonio Banderas exnejéhez, Melanie Griffith-hez, akit kétszer is feleségül vett, de mind a kétszer elváltak. Házasságukból született meg 1989. október 4-én a későbbi színésznő, Dakota Johnson. A színésznek volt alkohol- és drogproblémái is, rocksztárként pedig igazán kicsapongó életet élt, sokszor megcsalta aktuális partnereit, így érthető, hogy nem alakult harmonikusan az élete. A forgatásokkal azonban kompenzálta a párkapcsolati ámokfutásait, szinte egyetlen évet sem töltött el anélkül, hogy ne dolgozott volna. A magánéleti stressz és a folyamatos munka azonban nem tett túl jót a filmsztár imidzsének.

Lapozz, mutatjuk a színész legújabb fotóit!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...