Óriási örömhír: eljegyezték A mi kis falunk sztárját

Így zajlott a lánykérés

„Egyetlen szabadnapunk volt egész nyáron, és mivel már három éve nem láttuk a tengert, ezért az én szerelmem meglepett két jeggyel egy Horvátországba induló vonat hálókocsijába, ami 12 óra alatt leszáguldozik velünk a tengerhez, ott pancsolunk egyet, vacsorázunk, pancsolunk még egyet, és este 10-kor a só, a napfény és a jóllakottság meghitten fárasztó érzésével már zötyögünk is vissza. Romantikus nyaralás: egy nap, két éjszaka. Annyira tetszett ez a terv, hogy egyáltalán nem fogtam gyanút. Aztán az első pancsolás alkalmával félrehívott, előkapott egy gyűrűt a fürdőnadrágjából, és megkérdezte, leszek-e a felesége. Mondtam, hogy naná!” – emlékezett vissza a meghitt pillanatokra Sodró Eliza. Vőlegénye szintén a Radnóti Színház társulatának tagja, emiatt sok időt töltenek együtt akkor is, ha épp dolgoznak. A színésznő elárulta: munka közben megnyugtatja őt szerelme közelsége, de a színpadon igyekeznek a szerepünket élni önmagunk helyett. „Érdekes módon ez nekem akkor a legnehezebb, ha azt kell eljátszanom, hogy Andris közömbös számomra. Komoly energiákat kell mozgósítanom, ha el akarom játszani, hogy nem vagyok szerelmes belé.”

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az egész ország meglepődött, amikor kiderült: Rúzsa Magdi, a Megasztár egykori felfedezettje hármas ikrekkel várandós. A kimagasló tehetségű énekesnő a babák nemét már korábban tudatta a nagyvilággal, most azonban azt is elárulta, milyen nevet választott születendő gyermekeinek.

Leadfotó: Pixabay

Oldalak

Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.