Sztárok

Melyik magyar női híresség legyen az év múzsája? Döntésre fel!

Valaki múzsája akart lenni

Dobó Kata gyerekkorának hőse is a medencében bizonyított. A színésznő Székely Éva hatására szeretett volna olimpiai úszónő lenni, és mai napig az ő élettörténete inspirálja céljai elérésében.

„Székely Éva volt számomra az első meghatározó nő, hatására én is olimpiai úszónő szerettem volna lenni. Az ő visszaemlékezésein keresztül megértettem, nem adják olcsón a győzelmet, de azt is megtanultam, hogy az életnek csak úgy van értelme, ha a legteljesebben éljük, kiaknázva a bennük rejlő lehetőségeket. Polcz Alaine és Gyarmati Fanni alázatból mutattak példát, amellyel végigélték a múlt század legszörnyűbb éveit, valamint a férjeik iránti hűségükkel és szeretetükkel, akik ennek köszönhetően a magyar irodalom géniuszaivá váltak” – kezdte a színésznő.

„Tinédzserkoromban, Ady verseit olvasva, persze én is arról álmodoztam, hogy egyszer valakinek a múzsája leszek. Nem tudom, így van-e, de nagyon örülök ennek a jelölésnek, megtisztelő társaságba kerültem!” – mondta el Dobó Kata, aki szerint egy nő vonzereje a tartásban, humorban, öniróniában, titokzatosságban, kalandvágyban, belső harmóniában, bohóckodásban és spontaneitásban rejlik.

Ha érdekesnek találtad a cikket, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Nehéz lesz dönteni - Ezeket a magyar sztárokat jelölték az" Év Férfija" címre

Fotó: mediaklikk.hu; Leadfotó: RTL Klub
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...