Sztárok

Megvan melyik film fogja képviselni Magyarországot az Oscaron!

Az országok jelöltjeinek listáját 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra, és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 12-én kerül sor Los Angeles-ben.

Blokád

Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában – közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben az NFI Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai vettek részt. A héttagú bizottság 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot.

A filmről

Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben – olvasható a közleményben.

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is.

Köbli Norbert, forgatókönyvíró szerint „a Blokád hihetetlen, de igaz történet – egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal”.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják.

Básti Lajosért rajongtak a nők, a színész pedig bizony nem vetette meg hódolóit, éppen ezért nem is meglepő, hogy első felesége egy messze földön híres, gyönyörű magyar színésznő volt, akinél Básti 19 évvel volt idősebb.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.