Sztárok

Megtudtuk miután vágyakozik a várandós Kate Middleton

Kate Middleton semmiben sem különbözik a többi terhes nőtől, így az ő életébe is beköszöntöttek a reggeli rosszullétek, illetve az állapotos nőkre jellemző legfurcsább kívánságok.

A királyi család pár hete jelentette be a hírt, miszerint Katalin hercegnő első gyermekével állapotos. Az örömteli hír után azonban megsokszorozódtak a negatív történések, hiszen a kórház egyik alkalmazottja öngyilkos lett, majd kiderült, hogy Kate orvosának a feleségét 13 évvel ezelőtt meggyilkolták.

Ennyi tragikus hír hallatán azonban végre valami könnyedebb téma kapcsán írhatunk a hercegnő terhességéről, ugyanis egy bennfentes a showbizspy.com.-nak elárulta, hogy Katalinnak - sok más állapotos nővel együtt - milyen különleges kívánságai vannak.

Az informátor a következőt nyilatkozta: „Kate nem tud ellenállni a brit, Scones nevű sütinek, a szamócalekvárnak és a tejszínhabnak.” Ezek mellé pedig egyfolytában angol reggeli teát iszik. Sok olyan nő van, akik terhességük alatt hagymát esznek, de Kate viccesen azt mondta, hogy ő inkább elegánsan szereti.”

Állandó rosszullétei miatt azonban nem sokáig élvezi a finomságokat.

Fotó: nydailynews.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...