Sztárok

Meghan Markle komoly bajban lehet: a hercegnét tanúként is beidézhetik egy szexbotrány kapcsán

András herceg szexbotrányába bizony Harry felesége is belekeveredhet azáltal, hogy talán túlságosan is jól ismeri Erzsébet fiát.

Óriási a feszültség

Ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, óriási a feszültség a brit királyi családban azóta, hogy kirobban András herceg szexbotránya: Erzsébet fia szégyent hozott az egész palotára azzal, hogy nyomozást indítottak ellene szexuális erőszak vádjával. András neve akkor bukkant fel az Epstein-ügy kapcsán, amikor a Jeffrey Epsteint feljelentő nők egyike, Virginia Giuffre szexuális visszaélés miatt pert indított a yorki herceg ellen. A nő állítása szerint a királynő fia még 17 éves korában erőszakolta meg őt, de csak most jutott el odáig, hogy be is perelte őt – úgy gondolja, a gazdagoknak és kiváltságosoknak is felelniük kell helytelen cselekedeteikért. András természetesen tagadja az ellene felhozott vádakat, szerinte soha nem is találkozott a Virginiával, de az biztos, hogy nem erőszakolta meg. Ennek ugyan kicsit ellentmond az, hogy a herceg még 2019-ben bejelentette, hogy visszavonul a brit királyi család tagjaként végzett közéleti tevékenységektől – épp akkor, amikor neve először felbukkant a szexbotrány kapcsán. Ekkor egy interjúban megpróbálta elmagyarázni kapcsolatát az elítélt szexuális bűnöző Epsteinnel, aki később aztán öngyilkosságot követett el a börtönben. A királyi család pedig nem felejt és képtelen megbocsátani Andrásnak, amiért szégyent hozott rájuk – mind közül talán Vilmos herceg a legdühösebb, aki állítólag nem hajlandó szóba állni a herceggel, és úgy gondolja, András fenyegetést jelent a család minden tagjára, így nem csodálkozik azon sem, hogy mindenki kiközösítette őt. Most Meghan Markle neve is felbukkant az ügy kapcsán, ami igazán váratlan fordulat.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Március 30-án elhunyt Tordy Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a honi színházművészet kimagasló alakja, megannyi mozi- és tévéfilm közkedvelt szereplője. Vajon ki foglalhatja el...
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?